Russell gyorsabb lett a Williams szimulátorában is az otthoni Esport kalandja után

George Russell is elkezdett felkészülni a Forma-1 2020-as szezonjának első futamaira, és elmondta, hogy a Williams gyári szimulátorán gyorsabb köröket futott, mint Melbourne előtt, amit az otthoni gyakorlásnak tud be.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

George Russell, a Williams brit pilótája is részt vett az F1 Virtuális Nagydíjak sorozatában, amelynek nem hivatalos bajnoka is lett, miután a szezon végén 4 egymást követő futamgyőzelmet szerzett, ami után Charles Leclerc is azt mondta róla, hogy már a hivatalos Esport pilóták szintjén van.

Russell a The Race Esports Podcastjának volt a vendége, ahol többek között beszélt arról is, milyen hatása volt az elmúlt hónapoknak a valódi felkészülésére.

„Volt egy dolog, amit nagyon érdekesnek találtam. A múltkor először ültem be a Williamsnél a Forma-1-es szimulátorba, az volt az első napom az ausztrál felkészülés, és a barcelonai tesztek óta. Barcelona után végeztünk egy kis finomhangolást, hogy minél pontosabban visszaadja azt, amit a pályán éreztem.”

„Tegnap azt mondtam a mérnökömnek, hogy ugyanazzal a beállítással akarok menni, hogy legyen egy is viszonyítási alapom ahhoz, hogy milyen voltam a kijárási tilalmak előtt, a szünet, és az otthoni szimulátorozások után.”

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Az első két körömben másodpercekkel le voltam maradva, nagyon durván. Arra gondoltam, hogy „édes istenem, örökké fog ez tartani, mire visszarázódok.” De aztán a 14. körömben már gyorsabb voltam, mint amit csináltam Melbourne előtt, ugyanazzal a beállítással. Le voltam nyűgözve.”

„Amint visszaszoktam a ritmusba, nagyon jó volt. És arra gondoltam, hogy ennek biztosan köze van ahhoz a sok esport meg szimulátoros cucchoz, amit csináltam otthon, hogy mentálisan, fejben éles, fitt maradtam.”

„Végülis erről szól a vezetés, minél későbbi fékezésről, minél nagyobb sebesség beviteléről a kanyarokba, és a minél hamarabbi kigyorsításról. Ezek az alapjai a versenyzésnek, és annak, hogy minél gyorsabban menjél. Még akkor is, ha pár körbe telt, mire újra visszaszoktam egy igazi Forma-1-es autóhoz, nyomtam neki, ahogy tudtam, és mint mondtam, magamat is megleptem.”

Russell nem kezdett annyira jól az F1 virtuális versenyein, azonban szorgos gyakorlással a legjobbá vált, erről pedig azt mondta, hogy „nekem is emlékeztetnem kellett magamat, hogy soha nem szabad feladnod a céljaidat.”

Még több F1 hír:

„Amikor elkezdtem az esportos dolgokat, nyerni akartam, nem csak úgy csinálni valamit. Nyerni akartam, de amikor elkezdtem, közelébe sem voltam a győzelemnek. Kezdeni akartam ezzel valamit. Még akkor is, ha tehetséges vagy valamiben, de nem teszed bele a kemény munkát, nem jutsz vele sehova. Szerintem én is bebizonyítottam azt, hogy nagyon sokat tudsz elérni akkor, ha keményen dolgozol.”

„Két hét folyamatos frusztráció után azt gondoltam, hogy csinálom ezt a sok gyakorlást, de semmire nem megyek vele, már kezdtem beleőrülni. De egy nap egyszerűen passzoltak a dolgok.”

„Nagyon könnyen mondhattam volna azt is egy-két nap után, hogy ez nekem való, csak itt hagyom, és kész, én igaz pilóta vagyok, nem esport pilóta. De egyszerűen kitartónak kell lenned, és ez a legfontosabb lecke, amit megtanultam.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A versenyzői streamek legviccesebb pillanatai: Leclerc banánjelmezben (videó)
Következő cikk Látványos kedvcsináló a hamarosan megjelenő F1 2020-hoz: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország