Russell ezzel a sisakkal tiszteleg Frank és Claire Williams előtt Abu-Dhabiban

Miután kiderült, hogy Lewis Hamilton kigyógyult a koronavírus fertőzésből, és versenyezhet a hétvégén a Mercedesszel, George Russell visszatért a Williamshez, ahol egy nagyon különleges sisakkal vezet majd a hétvégén.

Russell ezzel a sisakkal tiszteleg Frank és Claire Williams előtt Abu-Dhabiban

Mozgalmas éve volt a Williamsnek 2020-ban. A grove-i márka 2019-ben történetének egyik legrosszabb évét teljesítette, és tempóban messze elmaradtak a középmezőnytől, 1 pontot tudtak szerezni Robert Kubica jóvoltából a kaotikus Német Nagydíjon.

A 2020-as autó egyértelműen jobban sikerült, és beérte a Haas-Alfa Romeo párost, akiket hátráltatott a Ferrari gyenge motorja is, de csapat életében a legnagyobb változás a pályán kívül történt, ugyanis az év elején bejelentették, hogy részben, vagy teljesen eladják a még mindig családi tulajdonban lévő csapatot.

A csapatot végül a Dorilton befektetői csoport vásárolta fel, azonban hamarosan még nagyobb változás történt, hiszen a csapatot irányító Claire Williams, és a csapat alapítója és tiszteletbeli csapatfőnöke, Frank Wiliams is elhagyta a csapatot, 43 év után véglegesen.

Russell előttük tiszteleg az évadzáró Abu-Dhabi Nagydíjon használt sisakjával, amin látható az eddigi összes világbajnok Williams is.

 

"Frank, Claire, ezt nektek készítettem, hogy megemlékezzek a fantasztikus F1-es kalandotokról. Köszönök mindent, amit értem, a csapatért, és a sportért tettetek. Remélem tetszik" - írja Russell.

A Haas nem tudja megrendezni Grosjean búcsútesztjét.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Abu-Dhabi Nagydíj 2020 - 1. szabadedzés (LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Abu-Dhabi Nagydíj 2020 - 1. szabadedzés (LIVE)

Következő cikk

Verstappen nyerte az első szabadedzést Bottas és Ocon előtt Abu-Dhabiban

Verstappen nyerte az első szabadedzést Bottas és Ocon előtt Abu-Dhabiban
Hozzászólások betöltése