Russell ezúttal kikapott Hamiltontól: Még a Q3 sem volt biztos...
George Russell nem igazán találja a tempót Austinban, ahol az elmondása szerint az is benne volt a pakliban, hogy még a Q3-ba sem jut be.
Továbbra is meglehetősen felemás hétvégéket produkál a Mercedes az időmérő edzéseken, hiszen ezúttal Lewis Hamilton nyújtott remek teljesítményt, míg George Russell nem találta a tempót, és még abban sem volt biztos, hogy képes lesz továbbjutni a Q2-ből.
„Ez egy igazán kihívásokkal teli nap volt” – kezdte a pénteki nap elemzését Russell. „Elmaradtam a tempótól, és nem tudtam megállapítani, hogy miért” – tette hozzá a kvalifikáció után a brit, aki ezúttal nem tudott kimagasló eredményt elérni.
„Határozottan érzem a javulást, amit a frissítéssel elértünk, de ez egy furcsa péntek volt. Viszont versenyzőként fel kell tennem a kezem; csak azon kell dolgoznom, hogy rájöjjek, miért nem voltam olyan gyors, mint amilyen szerintem lehetnénk.”
A fiatal brit az ötödik helyről várhatja a folytatást, így úgy érzi, semmi sincs veszve vasárnapra, ráadásul az utolsó mért körén elkövetett hibája nélkül akár még jobb is lehetne a helyzet.
„Elégedett vagyok az ötödik hellyel, mivel néhány ponton úgy tűnt, hogy talán még a Q3-ba sem jutunk be. Az utolsó köröm elfogadható volt; az első kanyarban elkövettem egy apró hibát, ami valószínűleg egy pozícióval több rajthelyembe került.”
Az időmérő edzés után Leclerc elárulta, hogy azt hitte, elvették a körét a pályahatárok kiszélesítése miatt, majd a versenymérnöke közölte vele, hogy Verstappenről beszél.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.