Russell: Ez lesz a dolgunk Hamiltonnal jövőre!

A Williams-pilóta George Russell jövőre csapatot vált, és Lewis Hamilton mellett versenyezhet majd. A fiatal brit elmondta, mennyire fontos, hogy együtt dolgozzanak, és úgy gondolja, az idei VB-harcban hülyeség a Mercedes ellen fogadni.

Russell: Ez lesz a dolgunk Hamiltonnal jövőre!

Három williamses szezont követően George Russell jövőre már Lewis Hamilton mellett a Mercedes csapatánál bizonyíthat. A fiatal brit pilóta nemrégiben arról nyilatkozott, mennyire fontos lesz együtt dolgoznia a honfitársával.

„Mindkettőnknek az lesz a dolga, hogy együtt dolgozzunk, és hogy előrefelé vigyük a csapatot, valamint hogy visszajelezzük, milyen gyengeségeket érzünk az autóban, és megpróbáljunk ezeken javítani.”

„Azt gondolom, hogy a szabályváltoztatások következtében rengeteg frissítésre és javításra fog sor kerülni, és az egész szezonon keresztül dolgozni fogunk ezeken a dolgokon. Nekünk pedig össze kell fognunk csapatként.”

Még több F1 hír:

„2022-ben pedig nem lesz garancia arra, hogy kié lesz a leggyorsabb autó a szezon első tesztjén, de véleményem szerint az lesz a bajnok az idény végén, aki a csapatként a legjobban dolgozik együtt.”

Egyelőre nem dőlt el, hogy 2021 világbajnokát Lewis Hamiltonnak vagy Max Verstappennek fogják hívni. Hamilton jövő évi csapattársa azt gondolja, hülyeség a Mercedes vagy Hamilton ellen fogadni.

„Már nagyon-nagyon régóta mondom, még akkor is, amikor Max és a Red Bull volt fölényben, hogy szerintem elég nagy hülyeség lenne Lewis és a Mercedes ellen fogadni. És azt gondolom, hogy az utóbbi versenyek pontosan ezt bizonyították.”

„Kivételes dolog, hogy még mindig harcban vannak a címért, és az is kivételes, amilyen teljesítményt Lewistól láthattunk Brazíliában. Tehát izgatottan várom, hogy jövőre mellette versenyezhessek, ami egy kitűnő lehetőség lesz számomra” – idézte a RacingNews365 Russellt.

Bottas megkérdőjelezi Wolff sürgető rádiózását...

megosztás
hozzászólás
Sainz arra számít, hogy az utolsó két futamon felborulhat az erősorrend
Előző cikk

Sainz arra számít, hogy az utolsó két futamon felborulhat az erősorrend

Következő cikk

F1-es pilótákat faggattak arról, hogy kik voltak a gyerekkori hőseik

F1-es pilótákat faggattak arról, hogy kik voltak a gyerekkori hőseik
Hozzászólások betöltése