Russell: Ez a szomorú valóság a Forma-1-ben…

George Russell az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjét ismételten a Williams csapatánál teljesíti, és a kvalifikáció után elmondta, számított arra, hogy Lewis Hamilton visszatér, illetve elmondta, hogy bár kényelmesebben érzi magát a Williamsben, egyszerűen nincs meg a tempójuk.

Russell: Ez a szomorú valóság a Forma-1-ben…

A Szahír Nagydíjon George Russell ugrott be a koronavírusos Lewis Hamilton helyére a Mercedeshez, a fiatal brit pedig kiválóan helytállt: az időmérőn második lett, a versenyt pedig sokáig vezette, azonban egy bokszutcai baki és egy lassú defekt miatt ez csak a kilencedik helyre és a leggyorsabb körre volt elég.

Abu Dhabiban Hamilton újra a német istálló rendelkezésére állt, így Russell visszatért a Williamshez, majd a RaceFansnek nyilatkozott a hétszeres világbajnok visszatéréséről és az időmérőjéről.

„Őszintén mondom, számítottam arra, hogy visszatér Lewis. A beugrásom előtt abban reménykedtem, hogy két versenyem is lehet a Mercedesben, ugyanis azt gondoltam, hogy a Szahír Nagydíjon még kicsit lassabb lesz a tempóm, Abu Dhabi pedig egy második esély lett volna számomra.”

Még több F1 hír:

„Aztán Bahreinben versenyképes futamom volt, és kiváló lett volna, ha Abu Dhabiban lett volna egy második lehetőségem is arra, hogy győzzek.”

A Mercedes W11-ből a Williamshez való visszatérés kapcsán pedig így nyilatkozott a 22 éves pilóta:

„Nyilvánvalóan nagy a különbség a két autó között, ezt mutatják a köridők is. Bizonyos szempontból kényelmesebben érzem magam a Williamsben, hiszen ez az én autóm, itt töltöttem az utóbbi két évet. De egyszerűen nincs meg a tempónk.”

 

„Versenyzőként hétről hétre ugyanazt a munkát végzem, azonban az egyik héten a top-3-ban harcolhattam, ezen a héten pedig a leghátsó 3-ban. De sajnos ez a szomorú valóság a Forma-1-ben…”

Russell szerződése a Williamsszel 2021 végéig él, most pedig azt mondta, a célja, hogy egy jó eredménnyel fejezze be a szezonját a grove-i alakulattal:

„A Williamsnél a srácok mindent megadnak nekem. Éppen ezért kötelességemnek érzem, hogy a szezon utolsó futamán is megpróbáljak minél előrébb végezni.”

Videón, ahogy Räikkönen kocsija égni kezd az FP2-n…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

megosztás
hozzászólás
Horner: Annyiszor voltunk már harmadikak, hogy Max haza is vitte a széket!

Előző cikk

Horner: Annyiszor voltunk már harmadikak, hogy Max haza is vitte a széket!

Következő cikk

Sainz: „nincs idő érzelegni” az utolsó mclarenes futam előtt

Sainz: „nincs idő érzelegni” az utolsó mclarenes futam előtt
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Abu Dhabi Nagydíj
Versenyzők George Russell , Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes , Williams
Szerző Gyémánt Péter