Russell érkezhet Hamilton mellé, Vettel nem opció a Mercedesnél?

A Motorsport.com olasz kiadásának információi szerint a Mercedes a Lewis Hamilton, George Russell párossal indulna 2021-ben, így Valtteri Bottas elvesztheti az ülését az Ezüst Nyílnál, Sebastian Vettelnek pedig tovább szűkülhetnek a lehetőségei.

George Russell, Williams Racing, is interviewed after Qualifying

George Russell, Williams Racing, is interviewed after Qualifying

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Motorsport.com olasz kiadása arról számolt be, hogy a Mercedesnek egyértelmű tervei vannak a 2021-es pilótafelállásuk kapcsán: Lewis Hamiltont tartanák meg az idei párosból, míg mellé a jelenleg a Williamsnél versenyző George Russellt hoznák.

Tehát az Ezüst Nyíl is a fiatal pilóták topcsapathoz hozása mellett állhat, így – ha helyesek a Motorsport.com olasz kiadásának értesülései – 2021-ben a mindhárom topcsapatban lenne fiatal tehetség a Forma-1-ben, George Russell pedig két év williamses versenyzés után a Mercedesnél mutathatná meg a sebességét.

Ebből az értesülésből azt lehet levonni, hogy Sebastian Vettel valószínűleg nem szerepel a Mercedes tervei között, tehát könnyen lehet, hogy nem elég a német nemzetiség és a négy világbajnoki cím a német autógyártó F1-es ülésére, így pedig nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a 32 éves versenyző.

Még több F1 hír:

A másik következtetés, amit levonhatunk, hogy Valtteri Bottas a teljesítményétől függetlenül 2020 végén távozhat a Mercedestől, és VB-második hellyel, 7 győzelemmel, 11 pole-lal, 45 dobogóval és a 2020-ban szerzett eredményeivel az életrajzában kereshet magának helyet.

Eközben Toto Wolff helye sem biztos a Mercedes csapatfőnöki székében. Az osztráknak is 2020 végén jár le a szerződése, szintén a Motorsport.com olasz kiadásának értesülései szerint a Daimler elnöke, Ola Kallenius szeretne megszabadulni Toto Wolfftól a rejtélyességével együtt.

Az ambíciózus Wolffnak túl szűk lehet a Forma-1-ben példátlan sikersorozatot elérő istállónál lévő csapatfőnöki szerep mozgástere, és még magasabbra célozhat, azonban biztosan nem az Aston Martin F1-es csapatával, amely a vártnál jobban szenved Lawrence Stroll tőke-injekciója ellenére.

A Mercedes két jelenlegi versenyzője pedig nagyon különbözően várhatja a folytatást: Lewis Hamilton továbbra is szeretne magas fizetést kapni a Mercedestől, míg Valtteri Bottas az „áldozati bárány” lehet Russell előléptetése miatt.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and George Russell, Williams Racing, in the press conference

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and George Russell, Williams Racing, in the press conference

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Motorsport.com olasz kiadása szerint Bottasnak az Aston Martinnál is lehet esélye, ha Lance Stroll ülése szabaddá válik, mivel a kanadai versenyző nem igazán akarja folytatni a Forma-1-es karrierjét csak abból a célból, hogy kielégítse édesapja Forma-1-es szenvedélyét. Máskülönben Bottas a Renault-nál kopogtathat, ahol Fernando Alonso elől „lophatja el” az ülést.

Bár a spanyol pilóta nyert két világbajnoki címet a francia istállóval, Alonso 2019-ben és 2020-ban sincs ott a Forma-1-ben, míg Bottas 2013 óta folyamatosan aktív, tavaly VB-második lett, és értékes tudást hozhatna át a Renault-hoz a Mercedestől.

Az olasz Motorsport azzal zárja a cikket, hogy ha Bottas előtt minden ajtó zárva marad, akkor a Williams várná vissza tárt karokkal, akik így egy világbajnoki második helyezett versenyzővel erősíthetnék meg a Forma-1-ben való maradásukat.


A Codemasters kiadta az F1 2020 első gameplay trailerét, benne természetesen az ismert főcímdallal. Remek jeleneteket válogattak a játékból, ami július 10-én fog megjelenni PC-re, PS4-re, és Xbox One-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton, aki Niki Lauda által még jobb versenyzővé vált
Következő cikk A Renault továbbra is elkötelezett az F1 iránt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország