Russell eloszlatott egy mítoszt a Forma-1-es autók fejlesztéséről

A Mercedes Forma-1-es pilótája, George Russell szeretné eloszlatni a mítoszt, miszerint „a pilóta fejleszti valójában az autót”, szerinte a mérnökök nem kapnak elég elismerést.

George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, is hit with Champagne on the podium

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A W14-es új fejlesztési csomagjával és a zéró oldaldobozos koncepció elhagyásával a Mercedes egyértelműen előrelépett, ahogy azt a Spanyol Nagydíjon elért második és harmadik helyük talán elég jól mutatja. A két pilóta később a felújított autó mellett dicsérettel illette a tesztpilótát, Mick Schumachert is, aki péntekről szombatra virradóra a különböző beállításokat próbálgatta.

Mindenekelőtt azonban mind a versenyzők, mind a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Brackleyben és Brixworthben dolgozókat emelték ki, mint azokat, akik a változtatást lehetővé tették, elvégre egy pilóta sokat beszélhet arról, mit szeretne érezni egy autóban, de Russell pontosan tudja, hogy a mérnökök azok, akik ezt életre keltik:

„Persze, minden versenyen és mindig, amikor a pályán vagyunk, rengeteg visszajelzést adunk, elmondjuk, mire van szükségünk az autótól és mit szeretnénk, ha fejlődne. Minden pilóta dolgozik valamennyit a szimulátorban is.”

„A szimulátor nagyon hasznos eszköz az autó fejlesztése szempontjából és én pont emiatt igyekszem annyi időt eltölteni benne, amennyit tudok, de a végén az okos és intelligens tervezők, mérnökök azok, akiknek abba az irányba kell állítania az autót, amerre én és Lewis mondjuk, hogy mennie kellene.”

Az tehát, hogy a versenyző fejlesztené az autót, Russell szerint túlzás: „Szerintem az az elképzelés, hogy a versenyzők kulcsfigurák lennének egy autó fejlesztésének sikerében vagy kudarcában, nem feltétlenül helytálló. A mérnökök szerintem nem kapnak elég elismerést ebből a szempontból, mert ők az igazi zsenik emögött.”

Olasz sajtóhírek szerint mindeközben Russellel már meg is születhetett az első szerződéshosszabbítása a Mercedesnek.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es szakértő összehasonlította Russellt és Hamiltont
Következő cikk A Ferrari csapatfőnöke ítéletet mondott a Red Bull padlólemezéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország