Russell elmondta, mekkora esélye lehet a Mercedesnek még idén futamot nyerni

A Mercedes autója az eddigi legjobb arcát mutatta a Mexikói Nagydíj hétvégéje folyamán, de a győzelem így is elkerülte őket, ami azt jelenti, hogy már csak két lehetőségük maradt, ha idén nyerni akarnak. George Russell pedig elmondta, mekkora esélyt lát erre.

George Russell, Mercedes AMG, on the grid

Az ezüst autók már Ameikában is egészen jól mentek, hiszen nem voltak messze a győzelemtől Lewis Hamilton révén, Mexikóban pedig összességében még egy lépést tudtak tenni előre, és már a hétvége elejétől nagyon versenyképesek voltak.

Az időmérőn a második és harmadik helyet szerezték meg, és úgy tűnt, talán elkaphatják Max Verstappent, de ez végül nem jött nekik össze, így Hamilton a második, míg Russell a negyedik pozícióban zárt.

A Mercedes csapatával 2011 óta nem fordult elő, hogy nyeretlenül zártak egy szezont, így a kérdés továbbra is fennáll: vajon most is tovább tudják vinni a sorozatot, vagy végül valóban győzelem nélkül kell elvonulniuk a téli szünetre?

Még több F1 hír:

Russell mindenesetre még reménykedik abban, hogy a megmaradt két nagydíjon is oda tudják tenni magukat, miközben azzal is tisztában van, hogy a teljesítményük versenyről versenyre ingadozik.

„A két legutóbbi hétvége alatt is látható volt, hogy elég nagyok a kilengések a teljesítményünk terén. Úgy érzem, hogy ezen a hétvégén miénk volt a leggyorsabb autó, és ha ugyanazon a stratégián lettünk volna, mint a Red Bull, akkor harcolhattunk volna a győzelemért” – mondta Russell Mexikóban a Sky Sportsnak.

„Brazília talán valahol félúton lesz a kettő között. Reálisan nézve pedig elég nehéz lesz bárhol is a Red Bull előtt végeznünk ebben az évben. A Ferrarit viszont mindenképpen le tudjuk győzni.”

Hogy erre mekkora a valós esélyük, az persze szintén kérdéses. A két alakulat között jelenleg 40 pont a különbség, de az utóbbi hétvégéken már inkább ők tűntek a második erőnek a bikások mögött, ami pozitív előjel, de Brazíliában hátravan még egy sprintverseny, amely szintén átírhatja a lapokat.

Az Alpine-nál remélik, a két érett versenyzőjük nem fog egymásnak esni jövőre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Domenicali: nincs káros hatással az F1 nézettségére Verstappen korai bajnoki címe
Következő cikk A Forma-1 szereplői egyetértenek: kezd túlzsúfolt lenni a paddock

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország