Russell elmondta a magáét Perez ügyében

George Russell úgy gondolja, nincs miért aggódnia a Williamsnél a jövője miatt annak ellenére sem, hogy az utóbbi napokban összefüggésbe hozták Sergio Perezt az ülésével.

George Russell, Williams Racing

Charles Coates / Motorsport Images

Még a tulajdonosváltás előtt, júliusban jelentette be a Williams, hogy George Russell és csapattársa, Nicholas Latifi is a csapattal maradnak 2021-ben, Russellnek ez lesz náluk a harmadik éve. Azonban nemrég azok a hírek keltek szárnyra, hogy a csapat és Sergio Perez - aki év végén hagyja el a Racing Pointot Sebastian Vettel érkezése miatt – kapcsolatba léptek egymással.

Amennyiben az új tulajdonos, a Dorilton Capital két komoly szponzorral rendelkező pilótában gondolkodik 2021-re, valószínűleg Russell helyére érkezik a mexikói, előbbi azonban a Portugál Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, a szerződésén nem változtattak, és egyáltalán nem aggódik a jövője miatt:

Még több F1 hír:

„Az új tulajdonosok ellenére is van szerződésem 2021-re. Semmi sem változott benne, nem nyúltak bele az új főnökök. Nem beszéltem velük még ezzel kapcsolatban, mert én kicsit sem aggódok emiatt. Egész hétvégén itt lesznek, gondolom, tisztázva lesz majd a dolog, de nem tartok semmitől. Jövőre a Williamsben leszek a rajtrácson.”

Russell a Mercedes utánpótlásprogramjának tagja és mielőtt a németek bejelentették, hogy 2021-re is megtartják Valtteri Bottast, az ő neve is szóba került Lewis Hamilton mellé. A brit elmondta, amennyiben valami probléma merülne fel a williamses karriere során, a Mercedesre fog támaszkodni:

„Hetente beszélek a srácokkal a Mercedesnél, ha esetleg a következő hetekben bármi történne. Mindig is tartottuk a kapcsolatot, elég kiváltságosnak is érzem magam emiatt, mert teljes mellszélességgel kiállnak mögöttem, szóval hosszú távon jó helyzetben vagyok. Ha minden kötél szakad, beszélek velük, de egyelőre feleslegesnek tartom.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, battles with George Russell, Williams FW43

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, battles with George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Bár Russell cáfolta azokat a híreket, miszerint a Perezzel kapcsolatos cikkek következtében elkezdett magának csapatot keresni, elismerte, várta, hogy elindulnak egyszer a találgatások vele kapcsolatban, tekintve, mennyien keresnek helyet a Forma-1-ben:

„Érthető, hogy elindult a spekuláció, mert rengeteg jó pilóta van most a piacon, ott van Sergio, a két srác a Haasból, Hülkenberg is. Persze, hogy lesznek ilyen találgatások. Sajnos a Forma-1-ben nincs elég hely mindenkinek, aki teljesen megérdemelne itt egy helyet.”

Büntetésből állóra fékezett egy audis az M1-M7 bevezetőjén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ezért nem teszteltette a Racing Point Strollt szombati rosszulléte után
Következő cikk Két Stroll is elkapta a vírust

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország