Russell elismerte: már tudja, hol fog versenyezni 2022-ben

A 2022-es pilótapiac legkelendőbb versenyzője, George Russell elismerte a 2021-es Holland Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy már tudja, melyik csapat színeiben fog versenyezni jövőre a Forma-1-ben.

Russell elismerte: már tudja, hol fog versenyezni 2022-ben

A Williams pilótája, George Russell is úgy indította a csütörtöki sajtótájékoztatóját, mint Valtteri Bottas, miszerint „nem szolgál hírekkel” arról, hogy hol fog versenyezni a 2022-es Forma-1-es szezonban, azonban a média kicsit több infót ki tudott csalogatni a brit versenyzőtől, mint pár órával korábban Bottastól.

Míg a finn továbbra is úgy fogalmazott, hogy a pozitív tárgyalások és az ígéretes lehetőségek ellenére nem tudja, hol fog versenyezni jövőre, Russell elismerte, hogy „igen, tudom már, hogy hol fogok versenyezni jövőre”.

Később arra a kérdésre, hogy mikor tudatták vele a híreket, hosszas gondolkodás azt mondta Russell, hogy „Spa előtt, szóban.”

„Mint mondtam már, nem fogok itt hazudozni. Az igazság az, hogy még nincs mit bejelentenünk, de tisztában vagyok a helyzetemmel, és azzal, hogy hol fogok versenyezni jövőre, amit Spa előtt, éppen, hogy csak Spa előtt tudtam meg.”

Russell kijelentései után már valóban nem maradt kétség afelől, hogy mire gondolt Toto Wolff, amikor azt nyilatkozta, „mindkét” pilótájának jövőjét biztosítani szeretné, mielőtt bejelentenék, hogy ki lesz a Mercedes másik pilótája Lewis Hamilton mellett.

Miután a Williamsnek nem lenne oka titkolnia azt, ha a sztárpilótájuk hosszabbítana velük, igen egyértelmű, hogy a Mercedes bejelentése már csak attól függ, hogy mikor tudják tető alá hozni a Bottas-Alfa Romeo szerződést.

Még több F1 hír:

Míg Max Verstappen ma úgy nyilatkozott, hogy szerinte Russell nagyon megnehezítené Hamilton dolgát a csapaton belül, a 23 éves versenyző nem tart attól, hogy megzavarná majd a jelenlegi csapaton belüli „harmóniát”.

„Nagyon tisztelem Lewist, és mindent, amit eddig elért, és természetesem láttam már, hogy mennyire keményen dolgozik a mérnökökkel, amikor még juniorpilóta voltam” – áradozott minden bizonnyal leendő csapattársáról Russell.

„Egyértelmű, hogy nem csak a természetes tehetségére hagyatkozik, hanem mindent megtesz azért, hogy megtalálja azt a kis extrát. Szerintem minden pilóta a legjobbal akarja összemérni magát, ezért is lenne fantasztikus lehetőség ott versenyezni.”

Verstappen: mondhatnám, hogy ne fütyüljék ki Hamiltont, de úgysem hallgatnának rám

megosztás
hozzászólás
Verstappen: mondhatnám, hogy ne fütyüljék ki Hamiltont, de úgysem hallgatnának rám
Előző cikk

Verstappen: mondhatnám, hogy ne fütyüljék ki Hamiltont, de úgysem hallgatnának rám

Következő cikk

Hamilton felkészült arra, hogy ki fogják fütyülni Zandvoortban: a brit szurkolók nem csinálnak ilyet

Hamilton felkészült arra, hogy ki fogják fütyülni Zandvoortban: a brit szurkolók nem csinálnak ilyet
Hozzászólások betöltése