Russell „eldobott” dobogója: nem láttam Maxot, az én hibám volt
George Russell többször is nyilatkozott arról, hogy ez az éve a kihagyott lehetőségekről szólt. Úgy tűnik, ez alól a Las Vegas-i Nagydíj sem lett kivétel, hiszen a brit hiába ért be negyedikként, egy büntetés miatt végül csak nyolcadikként rangsorolták.
A Mercedes fiatal brit versenyzője remekül teljesített az időmérő edzésen, és a futam elején is jól ment, utána azonban már kevésbé jött ki számára a lépés. Az igazi probléma pedig a Max Verstappennel történt ütközése volt, amely során nemcsak az autója sérült, de még egy öt másodperces büntetést is kapott.
Ennek következtében pedig hiába küzdötte magát vissza a negyedik pozícióba az utolsó körben, végül be kellett érnie a nyolcadik hellyel, ami egy újabb csalódást keltő eredményt jelent számára. Russell a leintés után emiatt szomorúan értékelte versenyét, és a Verstappennel történtekre is kitért.
„Ez egy újabb masszív kihagyott lehetőség. A Max elleni incidensnél nem láttam őt. Teljességgel az én hibám volt. Nem számítottam arra, hogy ott fog előzni, mert utána jött a hosszú egyenes. Aztán visszajöttünk a negyedik helyre, de büntetést kaptunk.”
A Mercedesnek és Russellnek persze azért más problémája is volt, amely már az első etapon megmutatkozott. „Nem volt elég tempónk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest. Szerintem megsérült az első keréktakaróm. Ettől talán jobb lett a fékhűtésem, de vágások voltak a gumin, így cserélnünk kellett.”
Russell a végén csalódottan jegyezte még meg, hogy ebben az évben egyszerűen semmi sem akar összejönni számára. „Rengeteg pozitívum volt idén, de az eredmények mégsem jönnek. Megint jól kvalifikáltam, de az eredmények ilyen vagy olyan okokból egyszerűen mégsem jók.”
Sergio Perez számára eközben fordítottan alakult a verseny, bár ő legvégén egy második helyet bukott.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.