Russell: „csapdákba” esik a Mercedes a folyamatos próbálkozgatással

A Mercedes Forma-1-es pilótája, George Russell szerint saját maguk alatt ássák a gödröt azzal, hogy állandóan a versenyhétvégéken próbálkoznak különböző beállításokkal.

Mechanics push George Russell, Mercedes W13, on the grid

A Mercedes Toto Wolff szerint már véglegesen megoldotta a delfinezéssel kapcsolatos problémáit, és most a problémájukat az jelenti, hogy a feszesre hangolt autójuk megállás nélkül pattog a legkisebb úthibákon is.

George Russell szerint jelenleg hiába próbálják optimalizálni a 2022-es Forma-1-es autójuk beállításait, amint változtatnak valamit az autójukon, újabb problémába ütköznek, ezért fogalma sincs azzal kapcsolatban, hogy Silverstone-ban mire lehetnek képesek.

„Szeretném azt hinni, hogy a pálya vonalvezetése kedvezni fog nekünk” – nyilatkozta Russell még Montreal után a hazai futamáról. „Ezt azonban semmi nem garantálja, minden egyes pályán váratlan problémákkal találkoztunk.”

„Az összes versenyhétvégén eltérő problémákkal találkoztunk eddig. Hiába oldunk meg egy problémát, előbukkan egy másik, és csapdába esünk a beállításokkal kapcsolatban.”

„A delfinezést talán megoldottuk. De, amikor lecsökkentjük a hasmagasságot, nagyon keményen csapódik az autó az aszfalthoz. Úgy tűnik, hogy nincs még ideális működési tartománya az autónknak.”

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton arra szólította fel a Mercedest, hogy kicsit csökkentse le a szabadedzéseken a kísérleti alkatrészek kipróbálásának számát, hogy minél hamarabb megtalálják a W13 ideális beállításait.

Óriási baleset a FRECA zandvoorti futamán:

megosztás
hozzászólás

Hamilton nem akar többet a Mercedes „kísérleti nyula” lenni a versenyhétvégéken

Marko: a Mercedes lábon lőtte magát azzal, hogy az FIA-nál lobbizott

Feliratkozás