Statisztikák

Russell csak egy területen maradt el Kubicától, viszont az a legfontosabb terület…

A Williams versenyzői a 2019-es szezonban csak egymás ellen versenyezhettek, annyira messze voltak a többi autótól. Az F1 pedig a hivatalos Instagram-oldalára feltöltötte, hogyan végzett egymás ellen a grove-i istálló két pilótája.

George Russell, Williams Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Williams a 2019-es szezonban teljesen új párossal indult: Lance Stroll a Racing Pointhoz igazolt, Szergej Szirotkinnal pedig nem hosszabbított a csapat, így mindkét hely felszabadult a grove-iaknál.

Így visszatért az F1-be a 2011-ben komoly sérülést szenvedő Robert Kubica, és bemutatkozhatott a 2018-as év Formula 2-es bajnoka, George Russell – tehát izgalmas duó indult a Williamsnél.

Viszont a Williams a 2019-es idényben nem tudott versenyképes lenni, a lemaradásuk még a középmezőny végéhez viszonyítva is jelentős volt, így a két Williams-pilóta csak egymás ellen tudott versenyezni, a további 18 versenyző ellen nem igazán.

Még több F1 hír:

Mivel bőven az övék volt a leglassabb autó, így a pontszerző pozíciók közelébe sem tudtak sokszor odaérni, és a 21 futamból 20 futamon nem tudtak pontot szerezni: az egyetlen kivételt a kaotikus Német Nagydíj képzi, amelyen a két Alfa Romeo kizárása után Robert Kubica a 10. helyre került.

A lengyel így 1 ponttal zárta a szezont, míg George Russell pont nélkül. Azonban minden más összevetésben a fiatal brit zárt előrébb: időmérőkön 21-0-ra, versenyeken pedig 17-4-re verte Kubicát úgy, hogy mindketten kétszer estek ki, a Q3-ba pedig egyszer sem jutottak be.

Jövőre a páros fele fog lecserélődni: Russell marad a csapatnál, hiszen a szerződése 2021 végéig érvényes, Kubica helyére pedig a Formula 2 idei második helyezettje, Nicholas Latifi fog érkezni. Kubica jövője egyelőre kérdéses, szóba került az F1-es tesztpilótai állás és a DTM is, illetve az sem kizárt, hogy a mind a kettő szerepet elvállalja majd a 35 éves versenyző.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel tudatosan és tudat alatt is figyeli a riválisokat.
Következő cikk A Ferrari volt elnöke szerint Leclerc és Vettel is hajlamos csak saját magáért versenyezni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország