Russell: cél a pontszerzés, ez még nem az autónk teljes potenciálja volt

Fantasztikus időmérő edzésen van túl a Williams és George Russell. A fiatal brit pilóta amellett, hogy először jutott a Q2-be, alig maradt el a Ferrariktól. Russell szerint az autó akár ennél többre is képes lett volna.

George Russell, Williams FW43

Mark Sutton / Motorsport Images

Az előző szezont követően valószínűleg nem sokan gondoltak volna arra, hogy George Russell a Ferrarikkal fog harcolni azért, hogy az időmérőn a Q3-ba jutásért, de a brit pilóta nagyon örül a teljesítményüknek.

„Nagyon trükkös volt, különösen a Q1 elején. Az egyenesekben szinte semmit nem lehetett látni, a versenymérnököm mondta, hogy van egy lassú autó, amire csak azt tudtam mondani, hogy mond pontosabban, mert nem látok semmit.”

„Nagyon elégedett vagyok azonban a srácokkal, akik hetek óta a maximumot nyújtják, és még akkor is, ha ez még nem az autó maximális teljesítménye, megérdemlik ezt a teljesítményt.”

Russelltől azt is megkérdezték, mit gondol arról, hogy nem is a Q2-be, hanem a Q3-ba jutásért tudtak harcolni, ő pedig szintén le volt nyűgözve.

„Nem létezik, hogy azt gondoltam volna a hétvége előtt, hogy ez lesz a helyzet. Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez lesz a helyzet, biztosan nem hittem volna el. Az autó mozgott alattam, de nagyon élveztem minden pillanatát.”

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Russell egy igen jó hasonlattal írta le, hogy milyen körülményekkel kellett vezetniük:

„A legjobban úgy lehetne leírni, hogy mész ezerrel az autópályán, és kikapcsolod az ablaktörlőket. Majdnem 300 km/h-val mész az egyenesben a 3-as kanyar felé, de ott volt ez a ködszerű háló a legrosszabb körülmények között. Amikor kicsit tisztult, jó kört tudtam menni.”

„Remélem, meg tudjuk tartani ezt a helyet a versenyen. Meglepő, de az egyenesekben a sebességünk relatíve jó. A cél a pontszerzés, de majd meglátjuk.”

Lehet, hogy Russell még többet léphet előre a rajtrácson, mert több pilótát, köztük Charles Leclerc-et is vizsgálnak az időmérő után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ocon nagyon nagyot ment, legyőzte Ricciardót és az 5. helyről rajtolhat a Stájer Nagydíjon
Következő cikk Perez csalódott, nem tudott mit kezdeni a gumikkal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország