Russell bocsánatot kért Sainztól: ez volt az év legrosszabb vasárnapja a részemről
A Mercedes pilótája a balul sikerült rajtot követően személyesen is bocsánatot kért Carlos Sainztól, miután az Amerikai Nagydíj első kanyarjában véget vetett a spanyol versenyének.
A Ferrari versenyzője pole pozícióból indulhatott, de meglehetősen beragadt a rajtnál, és a második rajtkockából startoló Max Verstappen gyorsan elhaladt mellette. Miközben Sainz megpróbált visszatámadni, az első kanyarhoz érkezve George Russell hátulról érkezve nekiütközött, így a Ferrari megpördült.
Sainz visszagurult a bokszutcába, de egy sérült hűtőelem miatt nem tudta folytatni a versenyt, miközben Russell egy öt másodperces büntetést kapott baleset okozása miatt. Az incidens során megsérült a Mercedes első szárnya is, amely a brit versenyére is rányomta a bélyegét.
A fiatal pilóta végül az ötödik helyen ért célba, az utolsó körben pedig friss lágy abroncsokon a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is begyűjtötte.
„Mindenek előtt elnézést kérek Carlostól, jártam nála a paddockban. Amikor az egyes kanyarba érkeztünk, láttam, hogy Sainz Max külső oldalán van és arra számítottam, hogy megpróbálja körbeautózni. Amint felismertem, hogy megpróbál visszavágni a Red Bull alá, már olyan féksávban voltam, hogy az ütközés elkerülhetetlen volt“ - mondta Russell a Motorsport.com-nak.
„Versenyzőként tisztában kell lenned az előtted haladó autók lehetőségeivel. Ha kívül marad Max mellett, akkor biztosan nem lett volna baj, hiszen Lewisszal csatáztam, nem pedig az előttem haladókkal. Ahogy mondtam, feltartom a kezemet, hibáztam, ennél többet nem nagyon tudok mondani“ - ismerte el a Mercedes versenyzője.
„Az ütközés után nem gondoltuk, hogy nagy kár keletkezett az autón, de azt kell mondanom, hogy valószínűleg ez volt az év legrosszabb vasárnapja a részemről. Valahogy sehol nem találtam tempót, és amikor kikerültem Checo, valamint Charles mögül, már csak az volt a cél, hogy befejezzem a versenyt, mert nehezen tudtam a pályán tartani az autót az első szárny sérülése miatt.“
„Az egyensúly nem volt egyenletes, sem az etapokban, sem egy körön belül. Trükkösek voltak a körülmények, az egyetlen furcsaság az volt, hogy a középső etapom viszonylag jól sikerült, akkor tartottam a lépést Checóval és Charles-szal. Tíz körön keresztül követtem őket DRS-távolságból, aztán sehol nem voltam“ - mondta Russell.
Toto Wolff a leintést követően megerősítette, a csapat valóban sérülést fedezett fel a pilóta autójának első szárnyán. „George egy kicsit későn fékezett az első kanyarban, Carlos pedig elég brutálisan vágott be. Kár ezért, de el kell fogadnunk a büntetést“ - fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke.
„Meglepődtünk, hogy az ütközés nem vetett véget George versenyének, mert most láttuk csak az első szárnyat, hogy mennyire megsérült. Nemcsak a véglemez, hanem az alatta lévő rész is, ami kritikus aerodinamikai szempontból“ - tette hozzá Wolff.
Az Alpine óvást nyújtott be: az FIA még a futam után is legálisnak találta Alonso autóját!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.