Russell: Az igazgatói szerep felnyitotta a szememet sok mindennel kapcsolatban

George Russel azt mondja, hogy élvezte a versenyzők érdekvédelmi szervezetének igazgatójaként betöltött idei szerepét, mivel felnyitotta a szemét jó néhány dologra.

George Russell, Mercedes

George Russell, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

George Russellt a 2021-es szezon előtt nevezték ki a GPDA igazgatójának, miután Romain Grosjean távozott a sportágból. A Mercedes pilótája Sebastian Vettel és a GPDA elnöke, Alex Wurz mellett tölti be a tisztséget. A tiszteletreméltó szövetséget eredetileg 1961-ben alapították, és fontos szerepet játszott a versenyzés biztonsági intézkedéseinek javításában, elsősorban a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart erőfeszítései révén.

A GPDA mai formájában az összes F1-es versenyző érdekeit képviseli a rajtrácson, és arra törekszik, hogy javítsa a sportág biztonsági normáit, valamint a versenyzők és a nézők biztonságát egyaránt. Russell szerint a GPDA igazgatójaként töltött első éve sok mindent megtanított neki, többek között azt, hogy a motorsport egy folyamatosan fejlődő világ.

"Azt mondanám, hogy megtanultam, hogy sokkal több van ebben, mint ami látszik kívülről. Megtanultam, hogy az ember élete végéig tanul a helyzetekből, és a sport folyamatosan fejlődik. Sosem elég, ha elérsz valamit. Mindig többre törekszel" - mondta.

Még több F1 hír:

„A biztonsági szempont a legfontosabb, és úgy gondolom, hogy a közelmúlt eseményei, különösen Szaúd-Arábiában, nagy beszédtémák voltak, de az is, hogy hogyan próbáljuk meg javítani a sportszabályzatot, hogy jobbá tegyük a versenyzést."

Russell azt mondja, hogy eddig élvezte az igazgatói feladatait és azt a hatást, amit az egész motorsport világára gyakorol.

„Néha nagyon mozgalmas időszak van, néha pedig egyáltalán nem történik semmi, de minden a helyzettől függ, és attól, hogy mi történik éppen akkor a motorsport világában, és hogyan próbálhatunk meg javítani bizonyos helyzeteken. De személy szerint én nagyon élveztem a részvételt“ - tette hozzá.

„Felnyitotta a szememet olyan dolgokra, amelyek nem csak azon kívül állnak, hogy a lehető leggyorsabban próbálok körözni a versenypályán, hanem megpróbálok valamit jobbá tenni és hatást gyakoroloni a motorsportban mindenkire.“

Wolff Bottasnak: 11 győzelmed van, mert egyszer „kiraboltalak”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Van egy olyan sejtésem, hogy Hamilton talán visszavonult volna, ha nyer Abu Dhabiban...”
Következő cikk Verstappen: „Nekem nem kell lovagi cím”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország