Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Russell: „Az időmérős tempónk elhitette velünk, hogy több is lehet ebben”

George Russell elismerte, hogy a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén elért negyedik helye elhitette vele és a csapattal, hogy vasárnap akár még jobb eredményt érhetnek el. A realitás végül azonban közbeszólt.

George Russell, Mercedes F1 W15

George Russell, Mercedes F1 W15

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

A fiatal brit pilóta végül ugyanabban a pozícióban zárta a futamot, ahonnan indult, miután egy helyet nyert Lewis Hamilton rossz stratégiája révén, egy helyet viszont bukott az egyértelműen sokkal gyorsabb Oscar Piastri McLarenjével szemben.

Miközben pénteken saját elmondása szerint is pocsékul kezdték a hétvégét, már a szombati harmadik szabadedzésre sikerült javulniuk, a kvalifikáción pedig a második sort bérelte ki magának a Mercedes. Ez viszont tulajdonképpen csalfa reményeket keltett bennük, hogy a futamon talán többet is elérhetnek.

„A nehéz péntek után minden bizonnyal elfogadtuk volna a negyedik helyet a versenyen. Az időmérős tempónk viszont elhitette velünk, hogy több is lehet ebben. Ez most kétséget kizáróan nehéz verseny volt számunkra, legyen szó a tempóról vagy a fizikai állapotról” – mondta Russell egy közleményben, miután a futam utáni hivatalos köröket lemondták a Mercedes pilótái némi rosszullétre hivatkozva.

„A McLarenek lenyűgözőek voltak, és hozzánk képest másik ligát képviseltek, miközben Max [Verstappen] is gyorsabb volt. A verseny végén még sikerült magunk mögött tartani Charles [Leclerc] Ferrariját, szóval ez az este igazából a kármentésről szólt. Figyelembe véve az autó sebességét, ez volt a maximum, amit elérhettünk.”

Russell a hétvége folyamán egyébként része volt egy érdekes témának, amire most Toto Wolff meglehetősen szókimondóan reagált.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így fogadta Norris Ricciardo leggyorsabb körét
Következő cikk Már 4 páros 1 tizeden belül, köztük a Williams duója! – az F1-es időmérős párharcok állása a Szingapúri Nagydíj után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország