Russell az idei autóról: Jók az első benyomásaim

George Russell is megszólalt a Williams autóbemutatójával kapcsolatban, melynek során elmondta, az FW43B ígéretesnek mutatkozik a tavalyi évi konstrukcióval összevetve, de továbbra is arra számít, hogy nagy kihívás lesz a pontokért harcolni.

Russell az idei autóról: Jók az első benyomásaim

A Williams a mai napon mutatta be legújabb autóját, melynek eddigi legnagyobb szenzációját annak dizájnja okozta. A 90-es évekbe visszanyúló festés meglehetősen vegyes fogadtatásra lelt, azonban a csapat esetleges technikai előrelépéseit egyelőre homály fedi.

„Az új autó első benyomásai jók voltak” – jelentette ki Russell. „Ez egy nedves, hideg, esős nap volt Silverstone-ban. Szóval ez mindig egy kicsit trükkössé teszi a dolgot, és nyilvánvalóan egy promóciós nap miatt voltunk kint. De az első benyomások jók voltak, nincsenek gondok, a nap rendben alakult.”

Még több F1 hír:

„Tehát jó volt a kezdet. Határozottan látunk különbségeket a szimulátorban a tavalyi évhez képest, ami ígéretesnek tűnik. Nyilvánvalóan a szimulátor csak egy dolog, remélhetőleg ezt át tudjuk menteni a való életbe.”

George Russell azonban arra is kitért, hogy nehéz határozott célokat kitűzni az idei évre, például a pontszerzést vagy a kvalifikáció második szakaszába történő bejutást, de mindenképpen jobb eredményekben bíznak, mint tavaly.

„Csak tovább kell fejlődnöm, és úgy kell eljönnöm a hétvégékről, hogy azt gondolom, hogy a csapattal karöltve a legtöbbet hoztuk ki a csomagunkból. És ez kielégítő lenne. De nyilván a pontok, több Q2, ez az, amiben reménykedünk.”

A WADA vizsgálja a Haas festését...

megosztás
hozzászólás
A Ferrari tovább radikalizálná a Mercedes trükkös motormegoldását 2022-ben

Előző cikk

A Ferrari tovább radikalizálná a Mercedes trükkös motormegoldását 2022-ben

Következő cikk

Williams CEO: hosszú távon visszatérünk az élmezőnybe

Williams CEO: hosszú távon visszatérünk az élmezőnybe
Hozzászólások betöltése