Russell: Az emberek Gaslyt kritizálták, nem Verstappent dicsérték…

A Williams versenyzője, George Russell úgy gondolja, az emberek hajlamosabbak több figyelmet fordítani arra, aki gyengébben teljesít. Példaként a Verstappen-Gasly párost hozta fel, amely kapcsán szerinte inkább Gaslyt kritizálták, nem Verstappent dicsérték.

Pierre Gasly, Toro Rosso

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A tavalyi forma-1-es szezonban sok érdekes csapaton belüli harcot láthattunk, ezek között pedig voltak olyanok is, amikor az egyik versenyző látványosan jobban teljesített a másiknál. Ez volt a helyzet a Red Bullnál is: Pierre Gasly legtöbbször meg sem tudta közelíteni Max Verstappent.

A holland előnye a franciával szemben akkora volt a Red Bullnál, hogy az osztrák istálló a Magyar Nagydíj után úgy döntött, hogy lefokozza Gaslyt, és Alex Albont hozza Max Verstappen mellé az „A” csapatba.

George Russell tavaly debütált a Forma-1-ben, és csapattársnak Robert Kubicát kapta meg. Russell megvédte Gaslyt, ugyanis a fiatal brit úgy gondolja, hogy az emberek hajlamosabbak a gyengébben teljesítő versenyzőt kritizálni, nem pedig a jobban teljesítő versenyzőt dicsérni.

Még több F1 hír:

Russell, aki időmérők tekintetében 21-0-ra verte Kubicát, azonban pontok tekintetében 1-0-ra kikapott a lengyeltől a kaotikus Német Nagydíj eredményének következtében, elmondta, hogy sem tavaly, sem idén nem arra fog koncentrálni, hogy megverje a csapattársát, hanem arra, hogy segítsen versenyképesebbé tenni a Williamst.

„Az emberek azt gondolják, hogy a Forma-1 könnyű, és amikor nagy a különbség két csapattárs között, akkor mindenki a lassabb versenyzőre koncentrál. Nem arról beszélnek, hogy ki volt gyorsabb, hogy ki teljesített jobban…”

„A legjobb példa erre Gasly és Verstappen. Mindenki sokkal többet beszélt Gasly rossz teljesítményéről, ahelyett, hogy Verstappen jó teljesítményét dicsérték volna. Bárki is a csapattársad, elsősorban mindig vele hasonlítanak össze.”

További híreink:

„Viszont nekem nem ez volt a célom 2019-ben, és idén sem lesz az. Az elsődleges célom, hogy segítsek a Williamsnek abban, hogy előrébb haladjon az erősorrendben. Szeretnék pontokért harcolni, de keményen kell dolgoznunk azért, hogy ezt elérjük.” – mondta Russell az F1 Racingnek.

Russell csapattársa idén a tavalyi Formula 2 második helyezettje, Nicholas Latifi lesz, a Williams pedig szerda délelőtt jelentette be, hogy tesztpilótaként csatlakozik a csapathoz Roy Nissany, aki három FP1-et fog kapni az idei szezon során.


Ez már az a szakasz volt, amikor a tragédia után a motorosok és a quadosok újra csatlakoztak a mezőnyhöz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Budapestet is az otthonának érzi a Williams tesztpilótája
Következő cikk A Senna-film írójának filmje a Motorsport.tv-n jelenik meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország