Russell átalakítaná a barcelonai sikánt - a brit szerint unalmasak ott a versenyek

George Russell, a GPDA új igazgatója szerint a Forma-1-nek el kellene hagynia a barcelonai sikán használatát, hogy ezzel is növelje az izgalmakat a pályán történő versenyzés során.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Williams

George Russell a GPDA-ban betöltött szerepét szeretné felhasználni arra, hogy javítson a Forma-1 élvezhetőségén. A fiatal brit egy exkluzív interjú során elmondta a RaceFans kérdésére, hogy gumik döntő befolyással bírnak a pályán kialakuló csaták során.

„A versenyzés nem volt elég jó az elmúlt talán 20 év során, hogy őszinte legyek. Talán nem is volt elég tiszta. Akkor láthatunk jó versenyeket, amikor nagy gumiabroncs különbségek vannak az autók között, máskülönben nem lehet előzni és versenyezni.”

Még több F1 hír:

„Megpróbáljuk megtalálni a módját, hogy javaslatokat, illetve egyfajta célokkal teli levelet juttassunk el az F1 felé, a Pierlli felé, mondván, ez az, amire szükségünk van az autók oldaláról, ezekre van szükségünk a gumiktól, illetve ezeket akarjuk a pályáktól, hogy remek versenyek valósuljanak meg.”

Russell ezek után kitért arra is, hogy a barcelonai pályának szüksége lenne némi átalakításra annak érdekében, hogy izgalmasabb versenyeknek adjon otthon, mivel ott a jelen körülmények között nagyon nehéz előzni.

Még több F1 hír:

„A pálya elég gyenge versenyeket kínál, amelyek ott mindig elég unalmasak. Összességében úgy gondoljuk, hogy ha a pálya visszatérne a 15 évvel ezelőtti utolsó két kanyarjához, a két gyors kanyarhoz, akkor valamivel közelebbről tudnánk követni egymást és gyorsabban érkeznénk az egyenesbe.”

„A rajongók gyorsabb autókat láthatnának. A versenyzők nagyon gyors kanyarokat kapnának, ami izgalmas. Ez egy win-win szituáció, valamint könnyen megoldaná (a problémákat) egy olyan pályán, ahol gyenge a versenyzés” – zárta le a gondolatait Russell, aki tudja, hogy ezek a módosítások maximum jövőre valósulhatnának meg.

A McLaren 170 millió fontért adta el az F1-es gyárát…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas 1 millió fontos balesete megmutatta a költségsapka rettegett hatásait
Következő cikk Az FIA válaszolt Vettel kritikájára a büntetéssel kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország