Russell akár a Mercedes új első szárnya is lehetne? – beindult a mémgyár! (videó)
Egyáltalán nem probléma, ha nem érted a címben megfogalmazott kérdést, hiszen elsőre furának hat, de amint meglátod, mivel álltak elő a mémgyárosok, minden máris sokkal világosabb lesz.
Új F1-es idényhez új főcím is dukál, és ez persze idén sem volt másként. A már jól ismert F1-es himnusz mellé a pilóták ismét igyekeztek tekintélyt parancsoló pózokat felvenni, de talán a 20-ból van egy pilóta, aki némileg kilóg a sorból.
A Mercedes fiatal britjéről, George Russellről van szó, aki egy meglehetősen egyedi pozíciót vett fel az intró során, amellyel nincsen semmi baj, de a beállása annyira jól sikerült, hogy bizony sok vicces képnek szolgált alapanyagául az elmúlt hetekben.
A Mercedes pedig volt olyan kedves, és ezek közül meg is osztott néhányat közösségi oldalán, majd magának Russellnek is megmutatták őket, hogy lássák, ő maga mit mond róluk. A végeredmény pedig igazán rendkívüli lett, de nem is várhattunk mást a mémgyár lelkes tagjaitól.
Van itt Russel egy T-Rex szájában, a malajziai Petronas-ikertornyok között, a felhők felett, de mind közül a legérdekesebb az, ahol valaki a W14-es új első szárnyaként képzelte őt el a jellegzetes pózban. A csillagosok jelenlegi formáját megnézve még akár működhetne is, ki tudja?
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.