Russell: a Williams „nem szórakozni van itt”

George Russell, a Williams tehetsége elmondta, hogy csapata „komolyan gondolja” azt, hogy felzárkóznak majd az élmezőnyre, miközben kezdenek egyre jobb formába lendülni az idei szezonban.

George Russell, Williams FW43B

George Russell, Williams FW43B

Charles Coates / Motorsport Images

Miután már két és fél éve azon dolgoztak, hogy összejöjjön, Magyarországon végre sikerült Russellnek és a Williamsnek a közös pontszerzés, ráadásul rögtön duplán örülhettek, hiszen Nicholas Latifi is a legjobb tízben végzett.

Ennek köszönhetően pedig egészen a nyolcadik helyre jöttek előre a konstruktőrök között, miután az Alfa Romeót is megelőzték. Russell a grove-i alakulat újjáéledésének egyik vezéregyénisége, de a jövője még bizonytalan.

A Mercedes nemsokára döntést hozhat arról, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa 2022-ben, és egyre inkább úgy tűnik, egy másik britet kap maga mellé Russell személyében. Amennyiben ez lesz az utolsó idénye a Williamsnél, ő akkor is úgy gondolja, hogy az istálló tovább folytatja majd felemelkedését.

Még több F1 hír:

„A csapat mindent belead jelenleg, nem szórakozni vannak itt. Azért vannak itt, hogy ezt az autót és ezt a csapatot visszajuttassák az élre. Mindent megtettek ennek érdekében, és szerintem ez kezd is látszani” – nyilatkozta a GPFansnek Russell.

„Rengeteg dolog zajlott a színfalak mögött, javítottunk a folyamatokon, a felszerelésen és az infrastruktúrán, mindenen. A csapat lelkesedése is javult, és mindez együttesen vezetett ehhez a teljesítménynövekedéshez.”

„Csodás most a hangulat, és ebből is látszik, hogy a csapat tart valamerre. Függetlenül attól, hogy megyek vagy maradok, az emberek látják ezt a fejlődést.” Hogy ez mire lesz elég, azt egyelőre azonban még nehéz megjósolni.

A Williams vezetői is nagyon fogadkoznak, hogy céljuk az élmezőnybe kerülés, melyhez most már megvan a stabil anyagi háttér a Dorilton Capitalnak köszönhetően, akik tavaly vették át az irányítást Frank Williamstől és lányától. Csak remélni tudjuk mi is, hogy az F1 egyik legpatinásabb alakulata nemsokára újra régi fényében tündökölhet.

Wolff szerint augusztusban még ne várjuk a döntésüket versenyzőkérdésben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya: „A Forma–1 vidámabb hellyé vált”
Következő cikk Brown: Az F1-en kívül is versenyezni jó reklám a McLarennek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország