Russell: a szezon előtt csalódott lettem volna, ha Monacóig nincs győzelmem

George Russell nagy reményekkel vágott neki mercedeses pályafutásának, de a csapat teljesítménye visszaesett a korábbi évekhez képest. Ennek ellenére a brit tudja, eddig kihozta a maximumot a 2022-es idényből.

George Russell, Mercedes-AMG

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A Williamsnél eltöltött éveket követően George Russell annak reményében igazolt 2022-ben a Mercedeshez, hogy hamarosan futamgyőzelmekért harcolhat, ám a brackley-i alakulatot nagy kihívások elé állította az új szabályok bevezetése.

A csapat az idény kezdete óta küzd a delfinezés problémájával, amit Barcelonára sikerült valamelyest orvosolniuk, de az első két monacói szabadedzésen ismét nagyon erősen pattogott a W13 Russell és Hamilton alatt.

Ennek eredményeként már most tetemes a lemaradásuk az éllovas Red Bull-Ferrari kettőshöz képest, ám a Mercedesnél még mindig hisznek abban, hogy már idén fordul a kocka és sikerül beleszólniuk a világbajnoki címért folytatott küzdelembe.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, ha azt mondja nekem valaki a szezon előtt, hogy a hetedeik futam előtt még nem lesz egy győzelmem sem, akkor biztosan csalódott lettem volna“ - ismerte el Russell.

„Ugyanakkor, figyelembe véve az autó tempóját és azt, hol tartunk jelenleg csapatként, elégedett lehetek azzal, ahogyan teljesítek. Az eredmények tekintetében kihoztam a maximumot az autóból, nem látok olyan versenyeket, ahol jobb eredményeket is elérhettünk volna“ - fogalmazott a brit.

„Természetesen én is a világbajnoki címért szeretnék harcolni, és olyanokkal küzdeni, mint Max vagy Charles, akik rendkívül jó munkát végeznek jelenleg a Red Bullnál és a Ferrarinál. Ezzel együtt nekem és a csapatnak is tovább kell küzdeni“ - tette hozzá Russell.

„A Ferrari utolsó szektora elképesztő, egy másik világból való”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: Bakuba elég lenne péntek este megérkeznem
Következő cikk Marko elárulta, miért volt lassabb Verstappen Pereznél a monacói szabadedzéseken

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország