Russell: A pole-ból rajtolva csalódás, ha nem győzöl, ki volt zárva, hogy működjön a Ferrari stratégiája

A Mercedes versenyzője, George Russell elmondta, hogy szerinte ki volt zárva az a lehetőség, hogy jól működjön vasárnap a kemény keverék, míg a saját teljesítménye kapcsán azt mondta, hogy bár jó eredmény a harmadik hely, a pole-ból rajtolva az első helyen kívül minden csalódás.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 2nd position, Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Adrian Newey, Chief Technology Officer, Red Bull Racing, and George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium

George Russell a harmadik helyen végzett a pole-ból rajtolva a Magyar Nagydíjon, amivel beállította idei legjobb eredményét, azonban felhőtlenül nem elégedett, hiszen mégis csak az első helyről indult:

„Nagyon örülök, hogy megszereztem a pole-t, aztán a futamon is jól sikerült az első etapom, a lágy gumikon, de a körülmények alakulása miatt valószínűleg nem ez volt a legjobb gumi a rajtra.”

Még több F1 hír:

„Nyilvánvalóan mindig csalódás,. Ha a pole-ból rajtolsz és nem az első helyen érsz célba, de ha objektíven nézzük, azt gondolom, ez is egy jó eredmény” – mondta Russell a futam utáni sajtótájékoztatón.

A brit versenyzőt arról is megkérdezték, hogy mit gondol a Ferrari stratégiájáról, ő pedig elmondta, hogy szerinte ki volt zárva, hogy beváljon a kemény gumikra történő váltás.

„A Ferrari a kemény gumikat választotta, ami elég furcsa döntés volt, hiszen ki volt zárva, hogy működjön a kemény keverék. Együttérzek Charles-lal, mivel fantasztikus munkát végez az egész szezonban” – mondta Russell.

Verstappen: Russell majd vasárnap tegyen szívességet nekem!


Bemutatkozott az új Ferrari, a 296GT3!

megosztás
hozzászólás

Binotto: Nem a gumik, hanem az autó teljesítménye a hibás, nincs szükség változásra a személyzetben

Hivatalos: még három évig az M4-en maradnak a magyar F1-es közvetítések!

Feliratkozás