Russell: A pofon erős kifejezés, épp csak meglegyintettem…

A tegnapi Emilia-Romagna Nagydíjon nagy port kavart George Russell és Valtteri Bottas ütközése. A dolog pikantériája, hogy Russell talán a legesélyesebb 2022-től Bottas ülésére, amire ő maga is utalt.

George Russell, Williams

Charles Coates / Motorsport Images

George Russell és Valtteri Bottas piros zászlót eredményező balesete különösen amiatt érdekes, mert a Mercedesben ülő Bottas helyének első számú várományosa nem más, mint a Williams brit versenyzője.

Russellt 2017 óta támogatja a Mercedes, tavalyi beugrása alkalmával pedig mindenkire jó benyomást tett. A brit nem tart attól, hogy a tegnapi baleset negatívan hat majd mercedeses esélyeire.

Még több F1 hír:

„A történtek nem befolyásolják kapcsolatomat a Mercedesszel. Már beszéltem velük, megértjük egymás álláspontját. Ami engem illet, nem mérlegelhetem, melyik autót próbálom megelőzni.”

„Ha nem lett volna ott a vízfolt, simán megcsinálhattam volna az előzést. A pálya szűkült, nekem pedig jobbra kellett húzódnom, ahol a tócsa volt. Helyesen reagáltam az eset után? Valószínűleg nem. Elragadtak az érzelmek, mondtam pár dolgot, de ennyi a történet.”

 

Russell a baleset után a még autóban ülő Bottashoz ment, akinek néhány keresetlen szó után még a sisakját is meglegyintette.

„A lassításokat és a különböző szögekből készült felvételeket megnézni már másképp látja az ember. A baleset után elsősorban annak sebessége miatt voltam frusztrált. Sosem ütköztem még egy padlógázas szakasz leggyorsabb pontján.”

„Ugyanígy reagáltam volna, ha az első helyért csatáztunk volna. Úgy gondoltam, ez egy könnyen elkerülhető baleset lett volna. Mint mondtam, Valtteri nem cselekedett a szabályok ellen, de a körülményeket is figyelembe kell venni ilyenkor.”

„Ha egy felszáradó pályán kényszerítesz valakit a pálya szélére, akkor nagy esély van a balesetre. Úgy éreztem, hogy átlépett egy határt biztonsági szempontból.”

Russell a baleset utáni jelentek kapcsán arról is beszélt, nem állt szándékában „felpofozni” Bottast.

„A pofon erős szó, maximum egy legyintés volt. Meglepődnék, ha egyáltalán érezte volna. Inkább azt üzentem vele, hogy „mit csinálsz, ember?” Talán egy focista másképp reagált volna, de semmilyen ártó szándék nem volt a mozdulatomban.

Bottas érdekesnek tartja Russell elméleteit

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: ez a verseny két vagy három másikkal ért fel
Következő cikk Bottas balesete visszavetheti a Mercedest a fejlesztési versenyben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország