Russell: a Mercedes egyenlő bánásmódot ígért Hamiltonnal

A Mercedeshez 2022-ben csatlakozó George Russell elmondta, jövőbeli csapata egyértelműen kimondta, azonos bánásmódban részesül majd a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal.

Russell: a Mercedes egyenlő bánásmódot ígért Hamiltonnal

A Mercedes a hét elején pontot tett a hónapok óta tartó találgatások végére, és bejelentette, hogy George Russell váltja Valtteri Bottast Lewis Hamilton csapattársaként.

A Williams versenyzője 2017 óta élvezi a Mercedes támogatását, a tavalyi Szahír Nagydíjon pedig emlékezetes teljesítménnyel tette le a névjegyét a csapatnál. Russell egyértelműen nem azért megy a hibrid korszak sikercsapatához, hogy Hamilton szárnysegédje legyen.

Még több F1 hír:

„A kommunikációjuk egyértelmű volt: mindkét versenyzőjüknek a lehető legjobb feltételeket igyekeznek biztosítani. Természetesen hiszek magamban, ambiciózus célkitűzéseim vannak” – mondta Russell a hétvégi Olasz Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón.

„Tudom ugyanakkor, hogy nehéz dolgom lesz. Lewis egy hétszeres világbajnok, az egyik legszerencsésebb vagyok a rajtrácson, hogy tőle tanulhatok majd.”

„A Mercedesszel való szerződésem hosszú távra szól. A jövő év jó lehetőség lesz arra, hogy versenyről versenyre tanuljak.

Sokan arra számítanak, hogy Russell érkezésével a Hamilton-Rosberg idők után ismét kézzel tapintható lesz majd a feszültség a Mercedes garázsában, a fiatal brit azonban igyekszik cáfolni ezt az elméletet.

„A Mercedesnél pontosan tudják, milyen az, ha rossz a hangulat a csapaton belül. Egyértelműen kijelentették, hogy többé nem szeretnék ezt átélni, ahogy én sem. Szerintem fontos, hogy a csapattársak együtt dolgozzanak a csapat érdekében.”

„A következő évben új autók és új szabályok érkeznek, nem tudjuk, ki lesz a leggyorsabb. A versenyzők feladata, hogy segítsék a csapatot.”

„Lewis és én a karrierünk különböző szakaszaiban járunk, ami szerintem szintén segíteni fog. Nagyon tisztelem őt, és az, hogy már a gokartos korom óta felnézek rá, szintén segíteni fog. Nem hiszem, hogy bármi probléma lenne” – fogalmazott Russell.

Hülkenberg számára lezárult az F1-es fejezet

megosztás
hozzászólás
Verstappen: Nem Monzában tervezünk motort cserélni
Előző cikk

Verstappen: Nem Monzában tervezünk motort cserélni

Következő cikk

Hamilton: Toto megkérdezte, mit gondolok George-ról

Hamilton: Toto megkérdezte, mit gondolok George-ról
Hozzászólások betöltése