Russell: A McLaren végképp bejelentkezett a második helyre
A Mercedes pilótája, George Russell szerint a McLaren „valódi kihívóvá” lépett elő a Forma-1 2023-as szezonjának főmezőnyét vezető csapat szerepéért folyó küzdelemben, miután egymás után kétszer is dobogóra állhattak.
Miután tavaly a pole-t is megszerezte, idén Russell a Q1-ből sem jutott ki a Hungaroringen, miután a csapat forgalomba küldte ki, így a keményeken kellett rajtolnia és így találta meg a tempót, amivel átvághatott a mezőnyön. Végül a hetedik helyen intették le, de Charles Leclerc büntetése miatt újabb pozíciót nyert.
Mindeközben a pole-ból induló csapattársa, Lewis Hamilton a negyedik helyen érkezett be, miután a verseny utolsó részében remek tempót diktált. Russell elmondása szerint a keményeken való rajtja nem okozott gondot, sőt, már az első körben feljött a 13. helyre, köszönhetően az első kanyarban történt balesetnek:
„Szerintem rendben volt a rajt. Ami idén a kemény volt, az tavaly még közepesként szerepelt, szóval eléggé meglepett, hányan választották a lágyakat. Már az meglepett, hogy bárki lágyakon rajtolt és az is, hogy csak ketten indultunk a keményeken, de szerintem ez volt a helyes döntés. Néhány csapatnak a három kiállás is benne volt, a végén nekem is motoszkált a fejemben, de végül kettővel is boldogultunk.”
Tíz körrel a vége előtt Russell valóban jelezte a csapatnak, hogy jöhetne az újabb kiállás, mielőtt megelőzte Carlos Sainzot, de később erre csak azt mondta: „Csak szerettem volna, ha a stratégéim gondolkodnak rajta, na meg, hogy a Ferrari stratégái gondolkodjanak rajta...”
Russell elismerte, a McLaren formája lenyűgöző, Lando Norris egymás után kétszer is a dobogóra tudott állni. Ezt azonban ő pozitívumnak látja, ugyanis megmutatja, hogy a csapatok képesek lehetnek gyors előrelépésre:
„Egyértelmű, hogy igazi kihívók lettek a második helyért folyó küzdelemben. Nagyon furcsa, mert az év elején egyértelműen az Aston Martin volt a második legjobb. Most viszont egyáltalán nem tűnnek versenyképesnek. A Ferrari sem lépett előre sokat, a McLaren viszont hatalmasat.”
„Ha nem lenne a McLaren, nagyon, nagyon elégedett lennék azzal, ahogy fejlődünk. A középmezőny elé ugornánk és hoznánk be a Red Bullt. A McLaren viszont abszolút bekavart, mondjuk legalább optimisták lehetünk, hogy lehet nagyobb lépéseket is tenni.”
„Hiszek a csapatomban, ez önbizalmat ad nekünk, hogy meg tudjuk tenni azt, amivel a Red Bull mellé tudunk lépni. Nem a McLaren, az Aston vagy a Ferrari érdekel minket, hanem a Red Bull és szeretnénk megtenni ezt a nagy lépést.”
Lando Norris mindeközben amiatt fejezte ki meglepetését, hogy Lewis Hamilton nem volt vele agresszívabb a rajtnál.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.