Forma-1 Belga Nagydíj

Russell: A Forma-3-ban nem szabadna 30 autót a pályára engedni

George Russell szerint az FIA sokkal jobb állapotban, mint korábban, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a Forma-3 miatt, ahol a pályára guruló 30 versenyautó komoly veszélyforrást jelenthet.

George Russell, Mercedes-AMG, in Parc Ferme after the Sprint

A biztonság felé vezető úton az FIA komoly változtatásokat eszközölt a közelmúltban, ám a munkának még messze nincs vége, és például az esős körülmények között felmerülő láthatósági problémákra is megoldást kívánnak találni. Úgy összességében George Russell elégetett a fejlődéssel.

„Úgy gondolom, hogy ahogy az FIA most a dolgokat intézi, az jobb, mint a közelmúltban volt” – dicsérte meg az FIA munkáját Russell Belgiumban. „Minden egy kicsit szervezettebbnek tűnik Nikolas irányításával, és Steve Nielsen igazán nagyszerű segítsége az FIA-nak.”

„Niels [Wittich, az F1 versenyigazgatója] belevetette magát a szerepébe, és azt hiszem, hogy nyílt párbeszéd alakult ki közöttünk (pilóták és vezetők között), és a kommunikáció jobb, mint valaha.”

„Mindannyian döntéseket és válaszokat akarunk, de tény, hogy valószínűleg még évekig nem fogjuk megtalálni a megoldást a jobb láthatóságra. Ez kihívás, ez tényleg nem könnyű.”

A fiatal brit pilóta, aki maga is remek teljesítményt nyújtott a Forma-3-ban és a Forma-2-ben, némileg aggódik az ottani versenyzők sorsáért, mivel szerinte jóval több autónak biztosítanak versenyzési lehetőséget, mint amennyinek kellene.

„Kicsit aggódom a junior kategóriákért, tényleg úgy gondolom, hogy az F3-ban nem szabadna 30 autót egyszerre a pályára küldeni, még száraz körülmények között sem. Szerintem csak idő kérdése, hogy ott is legyen egy nagy baleset.”

Az utánpótlás szériákban kiemelkedő szerepet nyújtó, ám a Forma-1-ben hamar megbukó Nyck de Vries a hírek alapján váratlan helyen folytathatja a pályafutását…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Mateschitz sztárokat akart csinálni, nem sztárokat venni
Következő cikk Hülkenberg: a Haas autóját nem lehet csak úgy szervizbe vinni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország