Forma-1 Holland Nagydíj

Russell a dobogót célozza meg az időmérő után

George Russell a remekül sikerült időmérő után a dobogót célozza meg a vasárnapi futamon, és azt is elárulta, hogy Alex Albon szereplésének is nagyon örül.

George Russell, Mercedes F1 W14

Hosszú idő után ismét George Russell volt a jobb pilóta a Mercedesnél az időmérő edzésen, ami miatt a fiatal britet nagy öröm tölti el. Mint mondja, régen a kvalifikációk jelentették az erősségét, így szeretné megtartani ezt a jó szokását.

„Egy ilyen időmérő után nagyon boldog vagyok, nagyon örülök, hogy a harmadik helyen végeztem” – kezdte az értékelését Russell, aki örül neki, hogy a szezon elején mutatott formájából ismét megvillantott valamit.

„Az idény elején az időmérők voltak az erősségeim, aztán picit visszaestem, úgyhogy most itt volt ez a szünet, kipihentem magam és frissen itt vagyok. Ez egy remek rajthely, és akár a pódium is összejöhet.”

Russell arra is rávilágított, hogy ezek a változó körülmények kifejezetten nem ízlenek a Mercedesnek, ennek tükrében is nagyra kell értékelni, hogy a legjobb három pilóta közé került az időmérőn.

„Szerintem ez egy jó kör volt. Tudtuk, hogy szenvedünk, ha nagyon vizes a pálya, vagy amikor van ez a váltópont a száraz gumikra. De tudjuk, hogy ez a hátrányunk szombaton, az erősségünk lesz vasárnapra.”

A Mercedes-pilóta szerint a győzelemért senki sem lesz harcban Verstappennel, ugyanakkor bízik benne, hogy jókat csatázhat majd például azzal az Albonnal, aki nem számított ilyen jó eredményre.

„Max szépen majd integetni fog a holnapi futamon, de remélem mi majd jókat csatázunk Albonnal és Landóval. Albon azt mondta, hogy rosszak lesznek, de tévedett, ám én nagyon örülök (magamnak) és Albonnak is, nagyon gratulálok mindenkinek.”

Eközben Norris úgy érezte, hogy a köre első fele csodálatosan sikeredett, míg a második része borzalmasan, emiatt nem lehetett szoros csatában a pole-ért Verstappennel…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: nagyon élvezetes volt az utolsó kör!
Következő cikk 5 pilótát is beidéztek a Holland Nagydíj időmérője után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország