Russell a 8. helye után: „Nehezen találom a szavakat…”

A Williams versenyzője, George Russell kiváló időmérőt teljesítve a 8. helyezést szerezte meg hazai közönsége előtt, a kvalifikáció utáni nyilatkozatában pedig nehezen találta a szavakat a fiatal brit.

Russell a 8. helye után: „Nehezen találom a szavakat…”

Örülhetett a brit közönség, hiszen mindhárom hazai versenyző bejutott a Q3-ba a silverstone-i időmérőn, ráadásul Hamilton a leggyorsabb kört futotta meg, a Williams-pilóta George Russell pedig a nyolcadik helyen végzett.

A TV-n keresztül is hallható volt a közönség ujjongása akkor, amikor Russell bejutott a legjobb 10-be, a kvalifikáció után pedig a Channel 4-nak nyilatkozott a fiatal versenyző:

„Hihetetlen időmérő volt, az év eddigi legjobb kvalifikációját teljesítettük Silverstone-ban. Fantasztikus, hogy ez hazai közönség előtt sikerült, és minden körben hallottam az ujjongásukat, ilyet pedig még soha korábban nem tapasztaltam.”

További híreink:

„Nyilvánvaló, hogy tavaly nem volt lehetőségünk ilyen eredményre, most pedig nehezen találom a szavakat. Fantasztikusan éreztem magam az időmérőn, sok ilyet szeretnék még!”

„A szabadedzésen még mi voltunk a leglassabbak, aztán az időmérőn megszereztük a nyolcadik helyezést. A holnapi szabadedzés arra fog szolgálni, hogy felkészüljünk a sprintkvalifikációra” – folytatta Russell.

„A sprintkvalifikáció már egy teljesen más történet lesz. Szerintem sokan próbálnak majd vigyázni, hogy megtartsák a jó pozíciójukat vasárnapra, ami valószínűleg lehetőséget jelent majd számunkra, hogy keményebben támadjunk.”

Így festene a jelenlegi mezőny a 2022-es autókkal - galéria

megosztás
hozzászólás
Bottas: Abban egyeztünk meg, hogy megpróbálunk jó eredményt szerezni a csapatnak…
Előző cikk

Bottas: Abban egyeztünk meg, hogy megpróbálunk jó eredményt szerezni a csapatnak…

Következő cikk

Hamiltonnak a tőle szokatlan szimulátorozás is segített az időmérőn

Hamiltonnak a tőle szokatlan szimulátorozás is segített az időmérőn
Hozzászólások betöltése