Russell 2024-ben a bajnoki címért harcolna a Mercedesszel
George Russell szerint egész egyszerűen lehetetlenség megjósolni, hogy ki lehet harcban jövőre a dobogós helyezésekért, hiszen néhány példa azt mutatja, hogy bárki ugorhat egy nagyot előre.
George Russell azzal a tudattal készülhet 2024-re, hogy fix helye van a Mercedesnél, így már csak arra kell koncentrálnia, hogy kiaknázza a benne rejlő potenciált, amit az utóbbi hónapokban nem igazán tett meg.
A fiatal britet tartják az egyik legnagyobb tehetségnek a Forma-1-ben, ugyanakkor a Mercedes Monacóban bevezetett koncepcióváltása óta nem igazán találja a helyét, hiszen néhány jobb eredménytől eltekintve rendre elmaradt Hamilton teljesítményétől.
2024-ben azonban nagyot fordulhat a világ, hiszen a Mercedes mérnökei szerint biztató adatokat kaptak a szélcsatornában, a költségsapka miatt azonban nem igazán tudják ezeket átültetni a valóságba. Jövőre ugyanakkor minden akadály elhárulhat, bár Russell szerint bármi megtörténhet.
„Lehetetlen bármit is megjósolni” – idézte a brit pilótát a Formule 1 című holland magazin. „Senki sem látta előre, hogy az Aston Martin ekkora ugrást fog tenni a tél folyamán, és arra sem számított senki, hogy a McLaren hirtelen a második vagy harmadik leggyorsabb autó lesz.”
„Némi ideális aerodinamikai fejlesztéssel és a szélcsatornában töltött tesztidővel egy olyan csapat, mint a Williams, hirtelen nagy lépéseket tehet előre. A legfontosabb tehát, hogy továbbra is azt keressük, hol tudunk fejlődni.”
„Természetesen a csapatunkban lévő összes tehetséggel az a cél, hogy a következő szezonban ismét versenyben legyünk a bajnoki címért” – tette hozzá Russell, aki idén eddig egy futamgyőzelmet tud felmutatni a német gyártó színeiben.
„De nem fogjuk tiszta szívvel kijelenteni, hogy ezt abszolút el fogjuk érni, mert egyszerűen nem tudjuk, hogy a többiek mire képesek.”
Eközben a korábbi négyszeres bajnok valami különleges dologra készül a Japán Nagydíjra, melyről itt írtunk bővebben…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.