Russell: „Sokkal jobb érzés vezetni az új autót”

George Russell azt nyilatkozta, hogy az FW43-at sokkal jobb vezetni, mint a 2019-es autót, azután, hogy probléma nélkül teljesítették a tesztnap első felét. Miután tavaly lecsúsztak az első két és fél tesztnapról, idén elsőként hajtott ki a pályára a Williams.

Russell: „Sokkal jobb érzés vezetni az új autót”

George Russell 73 kört tett meg a délelőtti etapon, 33-al többet, mint tavaly az egész első teszten, és a hatodik leggyorsabb volt. A brit legjobb ideje fél másodperccel volt gyorsabb, mint a 2019-es időmérős köre.

„Az autó általános vezethetősége sokkal jobb. Az első körtől mertem nyomni neki, míg tavaly nem volt valami jó érzés az első körökben” – nyilatkozta a 2018-as Formula-2 bajnok, aki egy jó idei teljesítménnyel akár az egyik Mercedes ülésre is pályázhat 2021-ben.

„Tavaly elég ijesztő volt vezetni az első pár körben, ahogyan próbáltam felépíteni a magabiztosságomat. Ez már most jobb, de nem mindig a legkényelmesebben vezethető autó a leggyorsabb. Nem az számít, hogyan érsz körbe a pályán, hanem az, hogy milyen gyorsan.”

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Williams katasztrofális előszezonja tavaly megalapozta a csapat helyét a mezőny végén, és csak egy pontot szerezve utolsók lettek a konstruktőri bajnokságban. Russell azzal viccelődött, hogy már most gyorsabbak, mint tavaly ilyenkor, mert akkor még darabokban volt az autó, de elismerte, hogy nagy lendületet adott a csapatnak az, hogy problémák nélkül kezdtek.

„Elképesztően fontos, hogy most itt legyünk. Az előző év igen messze volt az ideálistól, és a csapat remek munkát végzett. Az autó minősége sokkal jobb, mint tavaly, minden elem rendesen passzol egymáshoz, úgyhogy nagyon pozitív délelőttünk volt.”

Még több F1 hír:

„Mindenki egy kicsit elveszett volt tavaly, mert nem tudtuk mit csináljunk az autó nélkül. Nagyon izgatottak vagyunk az új szezon előtt. A tavalyi év az építkezésről szólt, de most biztos vagyok benne, hogy ez egy versenyzéssel teli év lesz, és jobban fogjuk élvezni, mint az előző szezont.”

Megkérdezték Russelltől, tervezve volt-e, hogy ők fussanak ki elsőként a pályára, ő pedig azt válaszolta: „Sűrű volt a délelőtti programunk, és annak érdekében, hogy mindent elvégezzünk, korán ki kellett mennünk.”

„De a tavalyi év után szerintem mentálisan mindenkinek fontos volt, azoknak is, akik éjjel-nappal dolgoztak az autón otthon a gyárban, hogy láthatták az autót elsőként kigurulni a pályára. Most mindenki egy picit megkönnyebbült, úgyhogy folytathatjuk a tesztprogramunkat.”


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Willamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

megosztás
hozzászólás
Räikkönent nem nagyon érdeklik a számok
Előző cikk

Räikkönent nem nagyon érdeklik a számok

Következő cikk

Albon: Nyerni akarok egy versenyt 2020-ban

Albon: Nyerni akarok egy versenyt 2020-ban
Hozzászólások betöltése