Röviden: Éjszakai nagydíj maradhat Bahrein

Röviden: Éjszakai nagydíj maradhat Bahrein

A Bahreini Nagydíj a folytatásban is villanyfényes hétvégét rendezhet a Forma-1-ben, mellyel akár még sokat is nyerhet.

Bahrein ezen a hétvégén ünnepli a 10 éves tagságát a Forma-1-ben. A szervezők úgy döntöttek, hogy ennek alkalmából egy villanyfényes hétvégét rendeznek, mely nagyon látványosnak bizonyult és a fejlesztések szinte biztosan kifizetődhetnek a jövőben.

A pálya elnöke, Zayed Al Zayan a brit Autosport lap kérdésére elmondta, hogy komoly projektként tekintettek erre a technikai megvalósításra, mely jól vizsgázott és Bahrein most valóban egy sokkal látványosabb nagydíjat tudhat magáénak a Forma-1-ben.

Zayed Al Zayan hozzátette, nem lenne bölcs dolog, ha csak egy ilyen alkalomra rendeznének éjszakai hétvégét, így ezentúl mindig villanyfényes lesz a verseny.

Ezzel együtt az emberek számára is ideálisabb az új időpont, hiszen vasárnap munkanap Bahreinben, valamint az iskolából sem tudtak sokan kiérni időben a pályára, amikor délután kezdődött a futam. A villanyfényes hétvégével a térségből többen utazhatnak el a versenyre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING