Röviden: Alonsónál és Bottasnál is jártak doppingellenőrök

Fernando Alonsónak és Valtteri Bottasnak is vigyázó szemek kíséretében kellett kimennie a mellékhelységbe, miután doppingellenőrök jártak náluk.

„Doppingellenőrzés volt ma itthon. Vissza az ágyba és alvás…”- írta Alonso a Twitteren. A Ferrari versenyzőjén kívül vélhetően mások is átestek az ellenőrzésen. Egyelőre Bottas, a Williams versenyzője számolt be hasonlóról.

„Reggel 6-kor meglepetésszerű ébresztésben volt részem. Úgy kellett flakonba vizelnem, hogy közelről figyelnek. Első alkalom”- írta a finn versenyző.

Az ellenőrök időről-időre „lecsapnak” a mezőny tagjaira, akiknek meghatározott időtartamra előre le kell adniuk, mikor és hol elérhetőek ilyen célból. A szezon előtt is többen számoltak be róla, hogy ellenőrzés volt.

Max Chilton jelezte utolsóként, hogy nála is váratlan vendégek voltak. „Nos, a pihenés ma reggel 6:02-kor ért véget, amikor a Doppingellenes Ügynökség kopogtatott az ajtómon. Az első ilyen alkalom a 12 éves versenyzői karrierem alatt!”- számolt be a Marussia versenyzője.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING