Röviden: a Pirelli szerint megint a törmelékek babráltak ki velük

A Pirelli kezdeti vizsgálatai azt mutatják, hogy a futófelület nem magától vált le Sergio Pérez McLarenjén.

Ma délelőtt ismerős jelenség bukkant fel Silverstone-ban, miután Pérez bal hátsó abroncsa felrobbant, és a futófelület látványosan repült le a kerékről. Ilyet már többször is láthattunk idén, többek között Massa Ferrariján és Hamilton Mercedesén.

Az eset a Copse kanyar kijáratánál történt, mely egy nagyon gyors szekció, és a gumik komoly oldalirányú terhelést kapnak. Természetesen sokak ismét arra gyanakodtak, hogy az abroncsok nem bírják a gyűrődést, hiába módosított rajtuk a beszállító. Pérez a kemény keveréken autózott az eset alatt.

A Pirelli ezzel szemben megerősítette, az incidensnek semmi köze az új ragasztási folyamathoz, vagy a szezon korábbi részében látott esetekhez – legalábbis a kezdeti vizsgálatok ezt mutatják. Hembery elmondta, szerintük törmelék a ludas, mivel az kivágta a gumi oldalfalát, és ezért volt a látványos robbanás.

„Alapvetően egy vágásról van szó a gumi oldalfalán. Ez egy külső ok – még nem tudjuk pontosan, micsoda -, de látható, hogy valami belépett a gumi oldalfalán, ami a leggyengébb pont. Ennek semmi köze az előző problémákhoz. Szóval nem a futófelület leválásáról van szó. A palást teljesen sértetlen” – mondta Hembery.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING