Még nehezebb lett volna az előzés az F1-ben, ha nem nyúlnak a szabályokhoz

Pat Symonds elmondta, mindenképp tenni kellett valamit a kocsik aerodinamikájával, nem várhattak volna 2021-ig, ugyanis a helyzet csak romlott volna az előzéseket illetően. Az F1-nek dolgozó mérnök bizakodó a várható hatást illetően.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09 leads at the start

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Miközben egyesek – például Christian Horner – szkeptikusak a köztes szabályváltozással kapcsolatban, Symonds úgy véli, tenni kellett valamit, mert a helyzet csak rosszabbra fordult volna az előzések tekintetében. Mint ismeretes, szélesebbek lesznek a szárnyak, leegyszerűsödnek a légterelők, a DRS nagyobbra nyílhat, és a fékhűtést is egyszerűbben kell kialakítani.

„Riasztó ütemben fejlődik a Forma-1, nyughatatlan”- magyarázta Symonds az  Autosport International Show alatt. „Ha semmit sem tettünk volna a 2019-es kocsikkal, akkor még annál is nehezebb lett volna követni a másikat, mint amilyen a 2018-as autókkal volt. Látnunk kell majd a dolgot, amikor megvannak az eredmények. Nem számítok egy mindent átalakító változásra, de higgyék el, csak rosszabb lett volna. Amit tettünk, hogy legalább fenntartottuk a status quót, és gyanítom, valójában javítottunk egy kicsit a dolgokon.”

Az idei módosítások köztes lépést jelentenek a nagyobb, 2021-es szabályváltozások előtt: Symonds elmondta, mekkora léptéknek tekinthető a jelenlegi változás.

„2021 esetében sokkal inkább holisztikus hozzáállást alkalmazunk minden esetében”- mondta Symonds. „Az aerodinamika jelentős részét képezi ennek, de higgyék el, ez nem minden. Szemügyre vesszük a költségcsökkentést, vizsgálunk pár egységes alkatrészt, melynek nem okoznak különbséget a teljesítményben.”

„Ami az aerodinamikát illeti, egy csoport dolgozik nekem, mely tényleg elmerül az autótervezés részleteiben, mindezt kizárólag azért, hogy hogy javítsák az általuk keltett légörvényt, és lehetővé tegyék, hogy jó teljesítménye lehessen a követő kocsinak. Sosem lesz tökéletes. Nem tudod megváltoztatni a fizika törvényeit, de komoly fejlődést értünk el ahhoz képest, ahol voltunk”- tette hozzá a brit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton 35 millió eurós penthouse-t vásárolt magának New Yorkban
Következő cikk „A Ferrari rossz döntést hozott Binotto kinevezésével”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország