BRÉKING

Rossz irányba tart a Forma-1: És mit javasolnának a szurkolók?

Az idei évben bevezetésre került radikális szabályváltozásoknak köszönhetően jelentősen csökkent a világbajnokság színvonala, mind látvány, mind izgalom szempontjából.

Írta: N. Márton

Több javaslat is felmerült már, hogy a dolgokat ismét pozitív irányba tereljék a döntéshozók. Ezek közé sorolhatjuk a Mercedes „trombita” kipufogóját a hang erősítésére. A megoldás olyannyira komolytalan, hogy egyesek szerint a Száguldó Cirkusz megcsúfolása ez a kísérlet.

A vizuális látvány javítására felmerült a mesterséges szikra létrehozása, vagy az izzó féktárcsák bevezetése. Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója szerint a szándék alapvetően jó, de a sport mégis rossz irányba halad.

„Az üzleti életben az első dolog, amit meg kell tenned, hogy megértsd az ügyfeleid. Azt hiszem, ez egy nagyon veszélyes sport. Az F1-et övező szabályok, rendeletek illetve eszmék tanulmányozása nélkül nehéz lenne megérteni, hogy mit vár el a megrendelő.”

Hembery szerint meg kell kérdezni a szurkolókat, hogy mit akarnak látni: „A rajongókat kell megkérdezni. Mit akarnak látni? Mit várnak az F1-től? A motorsport környezetbarát változatát akarják? Vagy egy csúcstechnológiás versenyt? Ez a két véglet. A közvélemény szerint ez mindig is a motorsportok csúcsa volt, de most meg kell értenünk a rajongókat. Kockáztatjuk az egész sportot, ha úgy akarjuk megoldani a problémát, hogy valójában pontosan tudnánk, hogy mi is az.”

A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams szerint a költségeket is figyelembe kell venni a döntések meghozatalakor. Azzal viszont ő is egyetért, hogy az izgalmak mesterséges fokozása negatív hatással lehet a sportra.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Nagyon óvatosan kell gondolkodnunk, de mindenképp ki kell találnunk valamit, hogy jobb legyen.” – kezdte mondandóját a hölgy, az Autosport internetes változatának.

„Amíg nem tudod, hogy mekkora költséggel jár valami, addig azt sem tudod, hogy működni fog-e. Alapos elemzés nélkül nem léphetünk. Fontos, hogy ne reflex-szerűen kell reagáljunk az F1-ben észlelt problémákra. Nem szabad túl gyorsan lépnünk, meg kell kérdeznünk az embereket is. Az egyértelmű, hogy mindenki javítani próbál a helyzeten.”

A Formula-1 szerinte most is az, ami régen volt, csak más köntösben: „Ne értsenek félre, az F1 most is hatalmas cirkusz, de azt hiszem, mindig lehet javítani a show minőségén, így fenntartva a rajongók és a szponzorok érdeklődését. Mindent jó szándékkal teszünk, és igyekszünk megóvni a sportág jövőjét.”

„Olyan intézkedéseket kell hoznunk melyek költséghatékonyak, ugyanakkor növelik a show értékét.” – világított rá Claire Williams mondandója végén az F1-et jelenleg uraló furcsa kettősségre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull megtanult veszíteni, teszik mindezt szimpatikusan: Lauda nyugodt Barcelona után
Következő cikk Mercedes: Idén megnyerjük az összes F1-es versenyt, aztán visszavonulunk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország