BRÉKING

Rossz hír: Ross Brawn nemet mondott a Ferrari komoly ajánlatára

Az olasz istálló a csillagokat is leígérhette az égről, de úgy tűnik, ez is kevés volt, mivel Ross Brawn nemet mondott az aktív visszatérésre.

Súlyos gondok vannak jelenleg a Ferrarinál, hiszen az első negyedévben nem teljesültek a célok, amik erősen visszavezethetőek arra a tényre, hogy James Allison, a csapat technikai főnöke gyakorlatilag az idő nagy részében házon kívül volt, és úgy hírlik, a családi problémái miatt szakít Maranellóval, és visszatér az Egyesült Királyságba.

Az olaszok úgy gondolták, hogy ezek után Brawn visszatérésével javíthatnak a helyzeten, de a motorsport.com megtudta, hiába a tárgyalások, a brit legendát nem sikerült meggyőznie a vezetőségnek és nemleges választ kaptak.

A manchesteri szakember nem akar visszatérni az aktív F1-es szerephez, és inkább tovább élvezi a nyugdíjas éveit. Eredetileg Brawn a Ferrari elnökének a technikai tanácsadója lett volna.

A csapat nem tudott elég meggyőző lenni, noha Brawnt biztosították afelől, hogy nem kell ott lennie a versenyeken, így sok időt tölthet el a családjával. A 61 éves guru a hosszú F1-es időszak és a 21 szezon alatt belefáradt az állandó munkába, így jobbnak látta, ha teljesen háttérbe vonul.

Most a legnagyobb kérdés az, hogy mi lesz a következő lépés a Ferraritól. Ebben a pillanatban úgy tűnik, Simone Resta veszi át ideiglenesen a projektet Allison távollétében. Ő az, aki koordinálja a fejlesztéseket a 2017-es projektben, ami rettentő fontos, hiszen új aerodinamikai szabályok lépnek érvénybe. James nagyon nagy név ezen a területen, így ez most óriási érvágás a csapatnak.

James Key szerződésben áll a Red Bullal, de most ő lehet a fő célpontjuk az olaszoknak. Lehetséges, nincs más esélye a Ferrarinak és egy brit bázist is ki kell építeniük, félretévén a büszkeségüket, mert az igazán jó szakemberek nem igazán mozdíthatóak el Angliából. Sőt, már Sebastian Vettel távozása is téma a sajtóban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon nagy a baj a Ferrarinál: az egyik legnagyobb guru távozott?!
Következő cikk Ross Brawn: „Semmilyen ajánlatot nem kaptam a Ferraritól…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország