Rossi sajnálja, hogy Vettel távozik a Ferraritól

A MotoGP legendája, Valentino Rossi igazán sajnálja, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjai elválnak az F1-ben. A négyszeres világbajnok német a következő évtől az Aston Martin csapatát erősíti.

Ferrari SF1000 of Sebastian Vettel

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Sebastian Vettel hat Red Bullnál eltöltött szezon és négy világbajnoki cím után 2015-ben csatlakozott a Ferrari csapatához. A felek együttműködése nagyon sikeresen indult, Vettel ugyanis már második Ferraris versenyén győzelmet aratott. 

Az esély a nagy áttörésre 2017-ben és 2018-ban jött el, azonban mind a versenyző, mind a csapat súlyos hibákat vétett, amik a bajnoki címbe kerültek. Bár a végső cél nem sikerült, a német versenyző mindkét évben öt futamgyőzelmet aratott.

Miután a Ferrari év elején bejelentette, hogy 2021-től nem tart igényt Vettel szolgálataira, és hamarosan az is kiderült, hogy az idei autóval nem harcolhatnak a bajnoki címért; Vettelnek le kellett mondania álmáról, hogy az olasz márka színeiben megismételje Michael Schumacher korábbi sikereit.

A Yamaha színeiben a MotoGP-ben versenyző Valentino Rossi Vettel átigazolása kapcsán szólalt meg. Mint ismert, a négyszeres világbajnok 2021-től az Aston Martin csapatában folytatja. Rossi szerint Vettel „top-versenyző, aki jövőre megmutatja, milyen gyors.”

„Vettel számára rossz, hogy így ér véget [a Ferrarival való kapcsolat].” – nyilatkozta Rossi a MotoGP san marinói futama előtt.

„Kétszer is nagyon közel voltak ahhoz, hogy világbajnoki címet ünnepeljenek, de végül nem jött össze.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, collides with barriers

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, collides with barriers

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Rossz látni a mostani helyzetet. Az autó lassú, pedig Vettel szerintem egyike a legjobbaknak.”

„Szerintem jövőre az Aston Martinnal megmutatja majd, mire képes.”

Vettel Sergio Perez helyére érkezik majd az Aston Martinnál. A csapat szerdán közölte a mexikói versenyzővel, hogy 2022 végéig érvényes szerződése ellenére az év végén elválnak útjaik.

Perez csütörtökön, a Toszkán Nagydíj helyszínén, Mugellóban úgy nyilatkozott, semmit sem tudott távozásáról annak közlése előtt.

Vettel elismerte, közel volt a visszavonuláshoz, mielőtt az Aston Martinban rejlő potenciál meggyőzte őt a maradásról.

Rossi elmondta, „irigykedik” az F1 Mugellóban versenyző mezőnyére. A koronavírus miatt az ikonikus olasz pálya idén nem szerepel a MotoGP naptárában.

Az olasz, aki a Ferrari színeiben 2008-ban már vezetett Mugellóban F1-es autót, biztos benne, hogy a versenyzők „élvezni fogják ezt a hihetetlen pályát.”

Perezt meglepte, milyen sok lehetősége van

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettelnek ma is sokat kellett gépészkednie a Ferrari volánja mögött
Következő cikk Horner: Gasly és Albon visszacserélésének „nem lenne értelme”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország