A Forma-1 jövője, ami sosem jön el

megosztás
hozzászólás
A Forma-1 jövője, ami sosem jön el
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2018. márc. 20. 18:40

Ross Brawn egy éve az egyik Forma-1-es igazgatóként tevékenykedik a Liberty Mediánál. A Ferrari korábbi technikai igazgatója és csapatfőnöke most beavatott minket az eddig elvégzett és a jövőre tervezett munkálatokba.

Ross Brawn a német Auto, Motor und Sportnak adott exkluzív interjút, melyben kifejtette véleményét a Forma-1 új tulajdonosainak lépéseiről, illetve a jövőbeni tervekről. 

Már most is végrehajtottatok változtatásokat, mint a rajtrácslányok száműzése, a rajtidőpontok megváltoztatása, vagy az új logó bevezetése. A kritikusok azt hiányolják, hogy az eddigi változtatások csak a felszínt érintették, míg az igazán komoly problémák nem kerültek megoldásra. Volt amin csak azért változtattatok, hogy változtassatok valamin? 

"Azért semmin sem változtattunk, hogy elmondhassuk, valami változott. Mindennek megvan az oka. Vegyük a logót. A régit már mind megszoktuk, és ezzel jól el is voltunk. Azonban a vállaltunknál vannak olyan emberek, akik jobban benne vannak a szakmában. Szerintük a logó régimódi, és a digitális világban nem használható, akár olyan triviális dolgokban sem, miszerint egy pólón rosszul néz ki. Túl bonyolult volt. A régi logó többé nem képviselte az új Forma-1-et. Tudtuk, hogy az új logóval vegyes érzelmeket váltunk ki, de ezt el kellett viselnünk. Ilyen mellékes dolgok miatt nem szabadna minket megítélni. Ha az emberek azt gondolják, csak ezekkel foglalkozunk, akkor nagyon is tévednek. A fő feladatunkat az alapvető dolgok jelentik."

Mint például? 

"Kielemezzük a sportot, azon tanakodunk, hogy a jövőben milyen alakot kellene öltenie, hogy a szurkolóknak milyen további értéket ajánlhatnánk, hogy az FIA szabályokat és a sportot hogyan lehetne jobbá tenni, mellyel megteremthetjük a magasabb bevételeket. A csapatok és a szponzorok számára is. Szeretnénk visszahozni a Forma-1 varázsát, hogy minden szurkolót kiszolgálhassunk. A technikai őrültektől az átlagos nézőkig, akik tudni szeretnék, mit reggeliznek a versenyzők. A sportunk előnye, hogy nagyon sok különböző tényezőt kínál."

A csapatoknak mikor mutatjátok meg a teljes tervet? 

"Az év első felében mindenki tudni fogja, mi a helyzet. 2021-re mindennek össze kell állni. Egy évvel ezelőtt a korábbi szerződés lejár. Pontosan emiatt mindenkinek időben tudnia kell, az új játékszabályok hogy festenek."

Egy kis ízelítőt tudsz nekünk adni? 

"A játékszabályoknak egyértelmű célja van. Az egyik, hogy a versenyeknek szórakoztatóbbá kell válni, illetve a Forma-1-et mindenki számára gazdaságilag megfizethetővé kell tenni. Egy 10-12 egészséges csapattal ellátott mezőnyt szeretnénk látni. A költségek az utóbbi öt-hat évben drámaian megemelkedtek, és hihetetlenül magasak lettek. Olyan büdzsét kell megteremtenünk, ami a Forma-1-et a motorsportok királykategóriájává teszi, de mindenki számára megvalósítható. Olyan autókra van szükségünk, amivel jó versenyeket lehet futni, illetve amikben a versenyzők megmutathatják a tehetségüket. Az összes kérdőívünk és elemzésünk azt mutatta, hogy a versenyzők különösen fontosak. A szurkolók nagy részét a versenyzők nyűgözik le."

Mennyi lenne az a megvalósítható költségvetés? Mondanál egy számot?

"Van egy szám a fejünkben, azonban ezt nem mondhatom el. Nem lenne igazságos így tennem, ugyanis még mindig egyeztetünk a csapatokkal."

Ezt a célt hogyan szeretnétek elérni: a költségvetési sapkával, szigorításokkal vagy sok sztenderd alkatrésszel? 

"Mi ezt belsőleg "igazságos pénzügyi kereteknek" hívjuk. Ez a költségvetés ellenőrzésének elvén alapul. Ezzel elérjük a tervezhetőséget. Ha szeretnénk bevonni új csapatokat vagy gyártókat, akkor a befektetők tudni szeretnék, mennyibe kerül, és ezért mit kapnak. Ha ma valaki felteszi ezt a kérdést, akkor nem tudjuk megválaszolni. Maximum a jogdíjakat tudjuk ismertetni, de ez mit mond a költségekről? Nagyjából tudjuk, mennyit költenek a csapatok, akik sikeresek. Ha egy befektetőnek azt mondanánk, hogy ennél sokkal kevesebből is sikeresek lehetnek, akkor naivak lennénk."

"Ehhez sokkal jobb munkát kell végeznünk, ami elég valószínűtlen. Vagyis sokkal több pénzt kell kiadni. Ha be tudnánk vezetni egy felső határt, akkor a válasz egyértelmű lenne. Akkor lenne egy példánk: X összeg elég. Ha mindenki ugyanannyit ad ki, akkor azt is gondolhatnánk, hogy valamikor bárki képes lehet a győzelemre. Ennek ellenére valószínűleg így is lennének különbségek. Hiszen az egyik csapat valamennyivel többet költene, mint a másik. Azonban a pályán már nem lenne akkora a különbség. Egy jó versenyző tulajdonképpen ledolgozhatná a technikai különbséget. Egy bámulatos sportot teremthetnénk meg extrabonyolult autókkal, kevesebb, mint az élen versengő csapatok meglévő büdzséjének feléből. És senkinek sem tűnne fel."

Sergey Sirotkin, Williams FW41 practice starts

A versenyzők korábban hősök voltak, hiszen azonnal látszott: olyat tudnak, amit mi soha. A benyomás a modern pályákon a hatalmas bukóterekkel, melyek minden hibát megbocsátanak, hogy ezt mára elvesztettük. Vajon ide vissza lehet térni? 

"Az utcai pályák pont emiatt izgalmasak. A korlátok közel vannak, és semmilyen hibát sem bocsájtanak meg. Azonban direkt nem építhetünk a veszélyre - sőt, a szurkolók vágyait is jobban meg kell értenünk ehhez. Sok különböző témában még a szurkolók véleménye is megoszlik. Vegyük példaként Verstappen büntetését Austinból, amikor Räikkönent a pályán kívül előzte meg. Sokan szupernek tartották ezt a manővert, vagyis nem büntették volna meg Maxet. Azonban ha ezt toleráljuk, akkor jön a következő, és egy további méterrel eltávolodik a pálya határaitól. Majd a következő már két méterrel. Ennek nem lenne vége. A különböző vélemények viszont jók a sportnak. Az FIA és mi is azon a véleményen vagyunk, hogy olyan pályákat kell építeni, amik zártak, vagy az elhagyásával nem nyerhető előny."

A kockázatnak mi a szerepe? 

"Minden nagy sebességű sportban van kockázat, és ez nyilván arra ösztönzi az embereket, hogy nézzék az adott szériát. Azonban veszélyes játék, ha arra akarunk építeni, hogy a nagyobb kockázat több embert köt le. Onnan nincs visszaút."

A Forma-1 még mindig ugyanaz a sport, ami 40 évvel ezelőtt volt, amikor a Williamsnél elkezdted a pályafutásod? 

"Nagy vonalakban igen. A sport középpontjában mindig a világ legjobb versenyzői állnak, akik a pályafutásuk csúcspontján a világ leggyorsabb autóit a határon vezetik. És most ehhez jött egy fontosabb pont. Ezek az autók mások, vagyis ez érdeklődést generál. A technikai kihívás a mérnökök számára egy új szintre lépett. A különbségnek bizonyos határokon belül kell maradni. Ha akkorára nő, hogy egy olyan tehetség, mint Fernando Alonso öt éve nem tud versenyt nyerni, hiszen nem a megfelelő autóban ül, akkor valami nem helyes. Az autók közötti különbségnek legalább azt lehetővé kellene tenni, hogy egy versenyt nyerjen. Ettől nagyon messze vagyunk. Egy dobogós helyezést leszámítva tavaly az összes pódium három csapat között dőlt el. Ez egy olyan dolog, amit nem hagyhatunk így. Egészen egyértelmű, hogy túl nagy a pénzügyi különbség az élmezőny és a középmezőny között."

Tudnátok olyan szabályokat írni, mely a mérnököket arra kényszeríti, hogy szép autókat építsenek? 

"Ehhez két tényező kell. Eddig olyan szabályokat írtunk, melyeknél korábban nem is gondoltunk rá, az autónak hogy kellene optikailag kinézni. Ráadásul sosem volt meg a lehetőségünk, hogy változtassunk valamin, amikor azt már nem tudtuk kézben tartani. Ehhez a jövőben gyorsabb döntési folyamat kell, hogy a hibás fejlesztéseket könnyebben megoldjuk."

A technika mennyire fontos, hogy releváns legyen? 

"A Forma-1 egyik varázsa, a gyártók és a privát csapatok elegye. Néhány gyártónak fontos, hogy a szériát referenciának használja. A privát csapatoknak ez semmit sem jelent. Ebben meg kell találnunk az arany középutat, különösen a motorszabályok terén. Ami nem helyes, ha ez a relevancia kárt tesz a sportban. Ha még meglennének a V8-as motorok, akkor új gyártók is lennének a mezőnyben? Nem hinném. A másik oldalról viszont sok gyártót visszatart, hogy egy olyan összetett technológiát rakjon össze, mint az MGU-H. Szerencsések vagyunk, hogy nálunk négy gyártó versenyez. Ez egy jó szám. Egyrészt ezen gyártók befektetését tiszteletben kell tartanunk, másrészt rá kell jönnünk, hogy csábíthatunk be még többet. A jelenlegi motorszabályokkal erre semmi esély. Még egy független gyártó számára sem egy szponzor hozzájárulásával. Az MGU-H egyelőre a megbeszélés része. Hét évvel ezelőtt, amikor bevezettük, még úgy tűnt, hogy releváns technológia lesz. Azonban ez nem így történt az autók világában. Tulajdonképpen csak az ipari gépekben láthatjuk."

A Ferrari megérdemli a bónuszt? 

"A sportnak igazságosnak kell lennie az összes résztvevővel. Azt gondolom, ez a Ferrarira is igaz. Igaz, hogy a Scuderiának vétójoga van, azonban ennek történelmi okai vannak. Ahogy én tudom, sosem éltek vele."

Valtteri Bottas, Mercedes-Benz F1 W08 leads at the start of the race as Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17 runs wide

A rajtrácslányokat már száműztétek - mi lesz a következő? Egy új rajtfelállásról lehet hallani. 

"Ez 2018-ban nem történik meg. Az FIA rengeteg javaslatot néz végig, melyeket április végéig tisztáznunk kell, ha 2019-ben be akarjuk vezetni. Az egyik javaslat egy '60-as évekbeli megoldás, ahol az autók 3-2-3 vagy 4-3-4 formációban állnának fel."

Mikor lehet majd értékelni a Liberty Media tevékenységét? 

"Erre nincs egy konkrét dátum, amikor azt mondhatjuk, jól csináltuk. A versenyeket nem fogjuk egyik napról a másikra jobbá tenni. Ez az egész egy folyamat, ami fejlődik. Mint egy új csapatnál. A terv, hogy az első évben legyen néhány jó versenyünk, majd a következőben párat meg is nyerjünk, míg végül a harmadikban bajnokok legyünk. A különbség: számunkra nincs olyan pont, amikor elértük volna a célt. Mindig kitűzünk újabb és újabb célokat, és mindig jól kell cselekednünk."

 
Következő Forma-1 cikk
Hamilton elmondta, neki még sosem jött össze a tökéletes F1-es kör

Előző cikk

Hamilton elmondta, neki még sosem jött össze a tökéletes F1-es kör

Következő cikk

Vettel nem engedné Hamiltont a Ferrarihoz?

Vettel nem engedné Hamiltont a Ferrarihoz?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa Motorsport.com hírek