Ross Brawn egy topcsapatnál szeretne pilótacserét látni az F1-ben

A korábbi F1-es csapatfőnök Ross Brawn elismerte, szerinte a jelenlegi Red Bull-dominancia is lehetne izgalmas, ha Verstappen csapattársa veszélyt tudna jelenteni a holland versenyzőre.

Ross Brawn

Max Verstappen nagyon domináns módon szerezte meg idén a harmadik világbajnoki címét, amit a másik Red Bull-os Sergio Perez nem sokáig tudott veszélyeztetni – a holland már Katarban bebiztosította a címét.

A korábbi F1-es csapatfőnök Ross Brawn pedig arra számít, hogy a télen változni fog a helyzet és nem lesz ekkora a Red Bull előnye, valamint elismerte, szeretné, ha egy versenyképesebb pilóta lenne Verstappen csapattársa:

Még több F1 hír:

„Bár jelenleg dominálnak, de ez idővel változhat. És erre vannak is kicsi jelek. A McLaren Norrisszal és esetenként Piastrival is kopogtat az ajtón, mondjuk úgy, hogy kicsit fejtörést okoznak a Red Bullnak” – kezdte Brawn a TalkSPORT-nak.

„Optimista vagyok azt illetően, hogy a tél folyamán lesz egy visszaállítás. Amikor elöl vagy, annak megvan az az előnye, hogy korábban el tudod kezdeni az autó tervezését, és így több éven keresztül tarthat a dominanciád.”

„Őszintén, azt szeretném látni, hogy egy versenyképesebb pilóta üljön a másik Red Bullban, mert sajnos Sergio nem jelent sok veszélyt Maxra. Még ha domináns autód van, akkor is lehet maga a szezon kiváló, ha a csapattársak megnehezítik egymás dolgát.”

„Csak gondoljunk arra, amikor Rosberg és Hamilton küzdött, az egy kiváló szezon volt, hiába dominált a Mercedes” – magyarázta Brawn.

Eközben brutális összeget kell fizetnie Verstappennek a 2024-es indulásért, míg Wolff üzenetet küldött Verstappennek a wikipediás kijelentése miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martinnál „nincs sok támogatója” a sprinteknek
Következő cikk Zsákutca: vadiúj autót épít 2024-re az Alfa Romeo nevet levető Sauber

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország