Ross Brawn: Alonso volt a nap versenyzője Perez helyett!

A Holland Nagydíj végén a rajongók úgy ítélték meg, hogy Sergio Perez végezte a legjobb munkát a futam során, neki szavazták meg a „nap versenyzője” díjat. Ross Brawn nem ért egyet a szavazás végeredményével, mivel szerint Fernando Alonso sokkal teljesebb versenyt teljesített.

Fernando Alonso, Alpine

Fotót készítette: Erik Junius

A Forma-1-es futamok során a rajongóknak lehetőségük nyílik arra, hogy kifejezzék az elismerésüket az általuk legjobbnak ítélt pilótákkal kapcsolatban. A Holland Nagydíj végén az a Sergio Perez kapta a legtöbb szavazatot, aki a mezőny végéről egészen a 8. helyig kapaszkodott fel.

Ross Brawn a verseny után megírt összegzőjében kifejtette, hogy ezúttal nem ért egyet a rajongókkal, ugyanis szerinte Fernando Alonso sokkal jobban megérdemelte volna a „kitüntetést”, minek után tökéletes futamot teljesített.

„Először is: nem értek egyet a rajongók döntésével a nap versenyzőjét illetően, mivel számomra sokkal inkább Fernando volt az Sergio helyett. Sergio kint volt a bokszban, aztán meg a mezőny végén, mivel volt egy nagy vakfoltja, újra elkövetett egy nagy hibát.”

„Egy nagydíj arról szól, hogy a lehető legkevesebb hibát kövesd el a hétvége során. Talán azt lehetne mondani, hogy a csapat hibázott a Q1-ben, de ha nem tudsz elég fejlődést felmutatni az edzést követően egy ilyen autóval, akkor az nem elég jó.”

Még több F1 hír:

„Jelenleg még nem rakta össze ezt az egészet, míg Fernando igen. Fernando ravasz, öreg róka volt vasárnap. Amikor Estaban Ocon azt mondta a rádióban, hogy gyorsabb, mint Fernando, akkor a csapattársa csupán a gumikat menedzselte, ahogy azt tennie kellett a verseny azon pontján.”

„Az én meglátásom szerint tökéletes versenyt futott. Zseniális volt, ahogy azt az extra pozíciót megszerezte a végén Carlosszal szemben” – zárta le az összegzését Ross Brawn, aki arra is kitért, hogy a Mercedesnek talán három kiállásos stratégiát kellett volna választania.

A Red Bull csak Hamiltonra figyelt a Holland Nagydíj során

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button elfogadhatatlannak tartja Mazepin hozzáállását
Következő cikk Horner: mintha egy éjszakai klubban lettünk volna három napon keresztül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország