Rosbergnek Ferrari, Red Bull és McLaren sem kell

Rosbergnek Ferrari, Red Bull és McLaren sem kell

Nico Rosberg nagyon jól érzi magát a Mercedesnél és nem akar távozni. A német versenyző a honfitársaival akar sikeres lenni.

A tapasztalt pilóta 2009 év végén hagyta el a Williams istállót és szerződött a Brawn GP-ből lett Mercedes gyári csapatához. Tehát azt mondhatjuk, hogy Rosberg már a kezdetek óta ott van az istállóval és jelenleg vezeti a világbajnoki tabellát.

„Az első naptól kezdve itt vagyok.” – hangsúlyozta Rosberg a Bild am Sonntag kérdésére.

„2010 óta dolgozom együtt a csapattal és mindig is hittem a Mercedes projektjében.” – tette hozzá Nico, aki nagyon boldog a gárdánál, mely idén akár még világbajnoki címet is ünnepelhet. A kezdet azonban nem volt könnyű a Mercedes számára.

„Nehéz volt, sokkal nehezebb, mint az várható volt. De szép lassan eljutottunk arra a pontra, amikor felkapaszkodhatunk a csúcsra. Nagyszerű, ahogy a csapat fejlődött.”

Michael Schumacher után Ross Brawn is távozott a csapattól, mely 2014-re teljesen átalakult. A vezetőséget most Paddy Lowe és Toto Wolff alkotják.

A 28 éves Rosberg szerződése 2015-ig érvényes, de nem gondolkozik azon, hogy váltson, még akkor sem, ha Lewis Hamilton azonnal legyőzte őt és a brit világbajnok egy nagyon erős csapattárs.

„Ennyire nem gondolok előre, de nagyon, nagyon boldog és elégedett vagyok. Nincs jobb csapat ennél, ahol vezethetnék.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING