BRÉKING

Rosbergnek csak az a pici "X" kellene a bajnoki címhez - 2016-ban megtalálja?

A háromszoros világbajnok, Sir Jackie Stewart szerint Nico Rosberg 2016-ban megnyerheti a bajnokságot, ha „hozzá tudja adni azt a kis extrát”, ami eddig hiányzott a csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest.

Hamilton beérte Sir Jackie Stewartot, ugyanis most már mindketten háromszoros brit bajnokok a Forma-1-ben. Rosberg második lett csapattársa mögött, de az évet zsinórban hat pole pozícióval és három győzelemmel zárta.

Stewart nem írná le a németet 2016-ban, de azt hozzátette, hogy a mercedesesnek emelnie kell a tétet az egész szezon során, hogy legyőzze az „agresszív” Hamiltont.

„Ha a Mercedes megtartja a dominanciáját, ami elég valószínű, akkor attól félek, hogy ugyanez a helyzet áll majd fenn, de Rosberget nem szabad leírni!” – idézte Stewartot a Press Association, amikor azt kérdezték tőle, hogy Hamilton jövőre megnyerheti-e a negyedik bajnoki címét – „Semmi sincs, ami megállítaná Rosberget a győzelemtől. Gyors. Láthattuk, hogy olyan sok pole pozíciót tud szerezni, és egyenletesebben teljesít, mint Hamilton. Szeretném látni, ahogy megnyeri a bajnoki címet. Az nagyon jó lenne.”

„Lewis elég agresszív, szóval emiatt nyert több versenyt – de néha ez visszaüt. Nico jó, ez nem kérdés. Az a gond, hogy nagyon jónak kell lenned, és hozzá kell adnod azt a kis extrát.”

//

Mindenkinek kötelező darab!!! Az év legviccesebb interjúja Max Verstappennel és Carlos Sainzzal! Carlos rendesen oltotta Maxet! :D fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, November 30, 2015

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ma elmondta, hogy szerinte a Ferrari hiába szeretne jövőre végig ott lenni a Mercedes mögött, mivel a szabályok nem változnak, így nem valószínű, hogy ez összejön az olaszoknak. Stewart egyetért Hornerrel, és szerinte bárkinek nehéz lenne közelebb kerülni az ezüstnyilakhoz.

„A Mercedest egyszer le fogják győzni, de nem vagyok biztos benne, hogy a többi csapat elég jó ahhoz, hogy ezt már most megtegye. Körönként egy másodperc túl nagy hátrány, és ez nem jó versenyzés.”

„Sosem tudhatod, egy új év, és talán egy Adrian Newey hirtelen feltűnik a horizonton valami "csodával", és minden megváltozik. Nem vehetsz mindent biztosra. Azonban amíg a Mercedes pénze ott van – mind az erőforrás, mind a kasztni esetében – addig nehéz lesz őket legyőzni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen meztelenül szokott versenyezni, és egy filmben Justin Bieber játszhatná el!
Következő cikk A Mercedes mindenképp utánajár, hogy Hamilton miért szenvedett a szezon végén!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország