Rosberget meglepi, hogy Alonso még mindig boldog és derűs

Rosberget meglepi, hogy Alonso még mindig boldog és derűs

Nico Rosberg szerint nagyon nehéz lehet feldolgozni azt, amit Fernando Alonso él át, hiszen a mezőny végén szerepel a McLarennel, gyakran a futamokat sem fejezi be egy kétszeres bajnok, aki mindig is készen állt rá, hogy a győzelemért harcoljon. A...

Alonso elmondása szerint a szezon második felében egy teljesen más McLarent láthatunk majd, egy versenyképesebbet. Idén még az első futamot is ki kellett hagynia egy máig homályos baleset miatt, nemrég végre megszerezte első pontját 2015-ben. Alonso igyekszik jó képet vágni az egészhez, de Kanadában azért hangot adott nemtetszésének a rádióban.

"Meglepő, hogy Fernando még mindig boldognak és derűsnek tűnik"- mondta Rosberg az Omnicorsének adott interjúban. "Mindennek nagyon nehéznek kell lennie számára: mindig is olyan versenyző volt, aki készen állt rá, hogy győzelemért harcoljon, és most teljesen más helyzetben van; furcsa lehet."

Ami a saját helyzetét illeti, az időmérőn kell fejlődnie, mert Hamilton rendre ott dönti el a futamok végkimenetelét - leszámítva Ausztriát, amikor Rosberg lerajtolta csapattársát és győzött.

"Nagyon fontos"- mondta az időmérőről. "Sokat fejlődtem a versenyen, de eddig ő erősebbnek tűnik időmérőn, és megfizetem az árát"- mondta Rosberg. "Továbbra is meggyőződésem, hogy jobb, ha a futamon vagy gyorsabb, de nem fér hozzá kétség, hogy javulnom kell az időmérőn. A tét az a pár tized, ami tavaly nekem kedvezett, míg idén pár okból kifolyólag neki kedvez. Igazából mindig nagyon közel vagyunk egymáshoz, így még az apró részletek is számítanak."

Győzelem jövő héten? "Megvan rá a lehetőség, de most nem gondolok erre..."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING