BRÉKING

Rosberg: Hol van a Mercedes versenytempója?

Nico Rosberg számára teljesen mindegy, hogy milyen pozícióból indult volna az Indiai Nagydíjon, mivel mindenképp visszaesett volna a futamon.  A Mercedes AMG versenyzője reméli, hogy 2013-ban megteszik a nagy lépést, amire szükség van a csapatnál.

Fotó: Mercedes AMG

Rosberg a 10. helyről rajtolt úgy, hogy gumit spórolt a Q3-ban, amire nagy szükség volt a Mercedesnél. A német versenyző szerint semmi értelme sem lett volna erőltetni a mért kört az időmérő utolsó részében:
 
„Ma nyilvánvaló volt, hogy a versenytempó jelentette a problémát számunkra”- válaszolta Rosberg. „Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak a versenyen. Szóval nem számított volna az, hogy a hetedik, a nyolcadik, vagy akár a 10. helyről indulok, mert ha nem vagyok elég gyors, akkor úgyis megelőznek. A lehető legjobban kellett kiaknázni a futamon várható teljesítményt, ami azt jelentette, hogy új abroncsokkal indulok, mert ez jelentheti az igazi különbséget a versenytempóban – összehasonlítva azzal, ha olyan gumikkal megyek, amikben öt kör van.”
 
„Az időmérőn nem tudtam az első körben jó időt futni, és három körre volt szükség ahhoz, hogy rendes mért kört mehessek”- utalta arra, hogy a Mercedesnek is gondja volt a gumik felmelegítésével. „Szóval tényleg öt kör volt az időmérő gumikban, azaz határozottan jobb volt az új abroncsokkal kezdeni a versenyt.”
 
És melyik fáj jobban: kiesni az első körben, vagy pontok nélkül befejezni egy versenyt? „Jó kérdés. Valószínűleg az, ha eljutsz a végéig pontok nélkül. Ez a rosszabb. A 11. helyen célba érni úgy, hogy egy nagyon kemény hétvégén vagyunk túl, és mindenki mindent beleadott, és mégsem szerzel pontot – ez nagyon rossz.”
 
„Remélem, élveztétek a versenyt! Az enyém nagyon akciódús volt, és a visszapillantóm mindig tele volt autókkal.”
 
Rosberg azt is elmondta, hogy megkóstolta a helyi ételeket: „Igen, és fantasztikus. Természetesen nagyon óvatosak voltunk, és nem ettünk például salátát, amit helyi vízzel mosnak. De tényleg minden nagyon ízletes.”
 
A német versenyző ismét kifejtette, hogy főleg 2013-ra koncentrálnak a fejlesztésekkel: „Minden egyes alkalommal a következő évre koncentrálunk, de még mindig nagyon motiváltak vagyunk, hogy szerezzünk pár remek eredményt ebben a szezonban. Jól kell befejeznünk a szezont. Közben minden egyes alkalommal új fejlesztéseket próbálgatunk, mert ezek segíteni fognak a következő évben. Nagyon fontos lesz a következő év, és egy nagy lépést kell tennünk; idén nyertünk egy futamot, de jövőre ennél többet kell.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel hatalmas név lehet a motorsportban
Következő cikk McLaren: 3.1 másodperc alatt cseréltünk kereket és kormányt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország