BRÉKING

Rosberg: Hamilton jól döntött azzal, hogy a Mercedeshez igazolt

Nico Rosberg elmondta, a Mercedes hosszú távra rendezkedik be a Forma-1-ben, és biztos benne, hogy a csapat sikeres lesz. Lewis Hamilton szintén ezzel számol, így mindkét fél jól jár a lépéssel.  Rosberg elárulta, hogy még manapság is van olyan versenyző a mezőnyben, aki rendszeres rágyújt.  

Fotó: Mercedes AMG

Rosberg ugyanazzal magyarázza a Mercedes rossz teljesítményét, mint Norbert Haug és Ross Brawn, azaz olyan fejlesztésekkel és beruházásokkal, melyek csak jövőre fejtik ki a hatásukat.
 
„A szélcsatorna méretarányát 50-ről 60%-ra növeltük. Ez egy nagyon bonyolult munka, de arra számítunk, hogy sokkal versenyképesebbek leszünk 2013-ban”- mondta a német versenyző.
 
Egyben azt is kifejtette, hogy nem lepődött meg Hamilton lépésén, miszerint átigazolt: „Nem, egyáltalán nem. Ő az egyik legjobb versenyző, aki elérhető a piacon. Hosszú távon gondolkodik. Ez egy erős csapat, mely egyre csak jobban és jobban fejlődik, és egyszer majd tényleg sikeres lesz.”
 
A hangsúlyt az „egyszer majd” kapja, mivel Hamilton még korábban elmondta, hogy szerinte jövőre nem fog győzelmet szerezni a Mercedesszel. Rosberg úgy véli, hogy a brit versenyző csak taktikázik:
 
„Szerintem csak nyitva hagyja a helyet valami látványos dolognak. Különben is, megtanultam, hogy ne kommentáljak idézeteket, melyekről újságok számolnak be!”
 
Közben a Forma-1 visszatér Texasba, ahol utoljára 1984-ben vendégeskedett, és akkor a Jockey Ewing-ot alakító Larry Hagman intette le a futamot, mely tikkasztó nyári hőségben zajlott Dallasban. A nagydíjat Rosberg apja nyerte, aki meglehetősen eltérően viselkedett a rajt előtt:
 
„Igen, 40 fok volt, és miközben más versenyzők olyan öltözéket hordtak, mellyel hűtötték magukat, ő félmeztelenül volt a napon, és közben cigarettázott. Már az előtt  legyőzött mindenkit, hogy elkezdődött volna a verseny” – mondta Rosberg a La Stampának.
 
Az ifjabb Rosberg szerint téves az a gondolat, hogy manapság senki sem cigizik a mezőnyben, és utoljára Jan Magnussen vagy Mika Salo szívta rendszeresen a dohányt:
 
„Ami a cigarettát illeti? Nos, téved. Van egy versenyző, aki az egyiket gyújtja meg a másik után. De nem mondok neveket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa nem tudja, hogy mi lesz jövőre Sennával
Következő cikk Nurburgring: Vége a Forma-1-nek, nincs tovább

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország