BRÉKING

Rosberg volt a leggyorsabb az időmérő előtt Mexikóban! Hamilton-Ricciardo-Vettel-Kvyat! Raikkönen alatt megállt a Ferrari

Egy nagyon izgalmas időmérő edzés várhat ránk, hiszen a versenyzők egy igen szoros harmadik szabadedzést teljesítettek Mexikóban, ahol most a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a háromszoros bajnok csapattársa előtt.

Noha eleinte lógott az eső lába Mexikóvárosban, a mezőny végig száraz körülmények között tesztelhetett, készülhetett az időmérőre, valamint a versenyre.

Ennek megfelelően azonnal előkerültek a garázsból a közepes és a lágy keverékek. A 60 perces tréning két nagy vesztese Kimi Räikkönen és Jenson Button volt. A finn alatt megállt a Ferrari és félbeszakadt számára edzés. A finn „Jégembernél” a motorral voltak gondok, ami ráadásul egy héttel ezelőtt került csak be az autójába. Egy esetleges cserével rajtbüntetésre számíthat.

Buttonnál is a technikával voltak gondok. A McLaren-Hondánál az ERS szállt el, ami miatt 2009 bajnoka csak pár kört tudott megtenni a pályán és végül utolsó lett. Fernando Alonso a másik McLarennel a 15. leggyorsabb időt autózta.

A legjobb időt Nico Rosberg futotta meg a Mercedesszel, A német mögött egészen minimális különbséggel Lewis Hamilton zárt, majd jött a Red Bull Daniel Ricciardóval és a Ferrari Sebastian Vettellel.

Ha megnézzük a különbségeket, akkor egy igen szoros és izgalmas kvalifikációra számíthatunk. A Mercedes mellett a Ferrari és a Red Bull is esélyes lehet, de a Force India sem tűnik lassúnak Sergio Pérez alatt.

Végeredmény - harmadik szabadedzés

1.Nico RosbergMercedes1’21.08323 kör
2.Lewis HamiltonMercedes1’21.0970.01423
3.Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’21.2010.11821
4.Sebastian VettelFerrari1’21.2940.21124
5.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’21.5300.44727
6.Sergio PerezForce India-Mercedes1’21.6030.52027
7.Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’21.7720.68926
8.Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’21.7750.69228
9.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’21.9450.86227
10.Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’22.0100.92725
11.Max VerstappenToro Rosso-Renault1’22.0390.95631
12.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’22.0420.95921
13.Romain GrosjeanLotus-Mercedes1’22.1841.10124
14.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’22.8711.78830
15.Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’23.0651.98226
16.Felipe NasrSauber-Ferrari1’23.0671.98423
17.Kimi RaikkonenFerrari1’24.6483.5654
18.Will StevensManor-Ferrari1’25.6544.57120
19.Alexander RossiManor-Ferrari1’28.1767.0938
20.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’29.3368.2534

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A HARMADIK SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="344"]

Pálya

Mexikó

Verseny dátuma: 2015. november 1.

Pálya neve: AUTÓDROMO HERMANOS RODRÍGUEZ

Első nagydíj: 1963

Körök száma: 71

Pálya hossza: 4.304

Versenytáv: 305.354

Körrekord:

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 17:00 - 18:30

Második szabadedzés: 21:00 - 22:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 17:00 - 18:00

Időmérő: 20:00 - 21:00

Vasárnap

Verseny: 20:00

Gumik

2015: Közepes, lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nincs értelme az új motoroknak a Forma-1-ben
Következő cikk Elég, ha "csak" négy Forma-1-es istálló az alternatív erőforrások oldalára áll?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország