Forma-1 Szaúd-arábiai Nagydíj

Rosberg Verstappenről: Lehetne kicsit hálásabb is

Nico Rosberg szerint Max Verstappen magatartása nem megfelelő, minek után a tudomására jutott, hogy a szombati problémák után kihagyta a csapatmegbeszélést.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, Sergio Perez, Red Bull Racing, 1st position, Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, provisionally 3rd position

Max Verstappen kivételes tehetség a Forma-1-ben, ugyanakkor nehezen viseli, ha valami nem úgy alakul, mint ahogy ő azt tervezte. Szaúd-Arábiában a szombati időmérő edzésen technikai gondjai adódtak, emiatt végül csak a 15. helyről várhatta a vasárnapi futamot.

Ezt követően szép felzárkózást mutatott be, ám nem érte be ennyivel, és láthatóan frusztrálta a dolog, hogy nem sikerült levadásznia a csapattársát. Látványos volt Jos Verstappen testbeszéde is, aki az ünneplő Perez mellett kifejezéstelen arccal próbálta ignorálni az ünneplő mexikóit.

Nico Rosberg, a Mercedes egykori világbajnok szerint Max Verstappen viselkedhetne kicsit szebben is, tekintve, hogy a csapata elképesztő munkát végez hétről hétre.

„Nem jó ezt látni” – elemezte Rosberg a hétvégén látottakat. „Azt is elmondták nekünk, hogy kihagyta a [szombati] csapatmegbeszélést. Nem hiszem, hogy ez jó hozzáállás vagy mentalitás a szezon ilyen korai szakaszában, amikor a csapat olyan briliáns munkát végzett és olyan keményen dolgozott. Szerintem lehetne hálásabb is.”

Alonso visszakapta a dobogóját, az FIA visszakozott…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen attól félt, hogy a technika ördöge megint közbeszól és nullázni fog
Következő cikk Szafnauer nem sokat tudott Gaslyról, ezért kicsit "szaglászott" utána

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország