Rosberg: Verstappen már most a valaha volt egyik legjobb
Nico Rosberg szerint a szemünk előtt teljesedik ki a valaha volt egyik legnagyobb Forma-1-es pilóta, aki előtt fényes jövő áll. Az egykori világbajnok szerint minden tekintetben biztosítva van a holland jövője.
Max Verstappen elérve a 40 futamgyőzelmet és a két világbajnoki címet, továbbra sem lassít. Habár a Forma-1-ben semmit sem lehet biztosra venni, nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull-pilóta idén is elképesztő dominanciával ér majd oda a csúcsra, aminek okán Rosberg már most az egyik legjelentősebb Forma-1-es pilótának tartja a hollandot. Erről a Sky Sportsnak nyilatkozott.
„Igazi történelmi nagyságnak vagyunk tanúi, Schumacher, Hamilton, Senna vonalán mozogva. Ez egy igazán hihetetlen teljesítmény, rendkívül” – áradozott Verstappenről a 2016-os világbajnok, aki szerint a még mindig fiatal holland már most a legnagyobb Forma-1-es pilótákkal említhető egy lapon.
Max Verstappen egészen 2028-ig elkötelezte magát a Red Bull és a Forma-1 mellett, ami alapján arra lehet számítani, hogy a hollandnak sem pénzügyileg, sem a világbajnoki címeket tekintve nem lehet majd oka panaszra.
„Nem tudom magam az ő helyébe képzelni. Pénzügyileg már rendben van, annyi pénze van, hogy nem kell majd újra dolgoznia vagy aggódnia. Rekordokat tekintve már az év végére minden idők egyik legjobbja lesz.”
Maga Rosberg egészen fiatalon, 31 éves korában szögre akasztotta a sisakját, és Verstappen is kilátásba helyezte, hogy akár „idő előtt” búcsút inthet a Forma-1-nek, ha túl soknak találja majd a kötelezettségeket, amiket teljesítenie kell.
A Ferrari-vezér eközben arról nyilatkozott, hogy a Le Mans-i 24 órás versenyen elért sikerüknek lökést kell adnia minden területen, beleértve a Forma-1-et is.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.